Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
408 Elődök, intézmények, mesterek lentősebb tájegysége képviselve van, s aminek publikálása (és utógyűjtései) meglehetősen hosszú időt vettek igénybe (vő. Hlôšková 2006a; Hlôšková 2006b; Zelenková 2006). A meseanyag nyomtatásban történő megjelentetése, a három szlovákiai nagytérség (Nyugat-, Közép- és Kelet-Szlovákia) szerint három kötetbe rendezve az elmúlt években fejeződött be (1993, 2001, 2004), és Viera Gašparľková nevéhez fűződik (Gašparíková 2006). 1936-1939 között ismételten beindult a néprajzi képzés is, mégpedig a külső előadóként szerepet vállaló (szintén cseh) Vilém Pražák (1889-1976), és a belső munkatársként dolgozó, nemzetközi hírű orosz Pjotr Grigorjevics Bogatirjov (1893-1971) tevékenységének köszönhetően. Pražák, aki ekkora pozsonyi Egyetemi Könyvtárnak és a pozsonyi Szlovák Honismereti Múzeumnak is munkatársa volt, elsősorban szláv és európai összehasonlító néprajzzal foglalkozott. Bogatirjovot a néprajz és a folklorisztika elméleti kérdései izgatták elsősorban. Mindketten ebben a szellemben is adtak elő az egyetemen. Bogatirjovnak két tanítványát kell itt kiemelni: az egyik Andrej Melicherčík (1917-1966), akiről a későbbiekben még lesz szó, a másik pedig a neves szlovákiai magyar strukturalista nyelvész, Arany A. László (1909-1967), akinek nyelvészeti (és részben néprajzi) tevékenységére is kimutatható hatással volt (Sándor 1989,148-149, további irodalommal. Vö. Beneš 1969; Vrhel 2007). Az 1936/37-es tanévben, leckekönyve tanúsága szerint Pozsonyban fölvette ugyan Bogatirjov (a bejegyzés szerint Bogatyrev), A néprajz feladatai a Kárpátalján (Úlohy národopisu na Podkarpatskej Rusy) című előadását, ám az előadó aláírása hiányzik az okmányból32. A háborús években (1941-1943 között) a pozsonyi egyetemen vendégtanárként a lipcsei Bruno Schier (1902-1984) tartott órákat (Lozoviuk 2008, 327-334). Noha ebben az első időszakban nem zajlott a pozsonyi egyetemen reguláris néprajzosképzés (önálló tanszékkel sem rendelkezett a szakma), mégis rendkívül jelentős volt ez az időszak, hiszen - a már említett szakemberek személyében - kinevelte az első szlovák szakképzett néprajzos-generációt. A második világháború után, 1947-ben újította föl a munkáját a Néprajzi Szeminárium, amelynek keretében Rudolf Bednárik és Andrej Melicherčík kezdett oktató tevékenységét. Bednárik, aki Chotek tanítványnak vallotta magát, elsősorban az anyagi és a szellemi kultúra iránt érdeklődött. A Wollman-, Mukaŕovský- és főleg Bogatyrov-tanítvány Melicherčík a folklór és folklorisztikai elméleti kérdéseivel foglalkozott.33 Mindenképpen megemlítendő az 1944-ben írt, 1945-ben megjelent, a Teória národopisu című elméleti, alapozó munkája, amellyel a későbbi szlovák néprajznak, szűkebben véve folklorisztikának irányt szabott (Melicherčík 1945). Petr Lozoviuk egyébként feltételezi, hogy Melicherčľknek Bruno Schier pozsonyi tevékenysége „ellentételezéseként” sikerült egy évet a háború alatt a lipcsei egyetemen eltöltenie, ahol a szóban forgó alapozó munkájához a kapcsolódó szakirodalmat összegyűjthette (vö. Lozoviuk 2008, 323). Ekkortól volt már lehetőség a néprajz önálló szakként való elvégzésére. A mai idősebb és közép-32 Arany leckekönyve (Sóznám prednášok) a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet Levéltárában fellelhető Arany A. László-hagyaték 1. dobozának 6. dossziéjában található. Vö. Tóth-Végh 2007. 33 Itt a korabeli szlovák terminológiát használom: szellemi kultúra alatt elsősorban a népszokásokat (vö. Bednárik 1943a), folklór alatt pedig szöveges folklórt értettek (vö. Melicherčík 1943).
