Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
3. 46. Egy sok- és egy egytémás asszony* Futamok T. Erdélyi Ilona és Erdélyi Zsuzsanna munkásságáról Nemrégiben szükségem volt Erdélyi Zsuzsánna (mert akkor még ebben a formában írta nevét!) egy tanulmányára, amely a Magyar Néprajzi Társaság tudományos folyóiratában, az Ethnographiá ban jelent meg 1961-ben a színek szimbolikus jelentéséről a magyar népköltészetben. S azt olvasom benne, hogy a szerző, rögtön a terjedelmes cikk első oldalán nagyapjára, Erdélyi Jánosra hivatkozhatott, aki (mint talán tudjuk) elsőként adott ki egy, az egész magyar nyelvterületet reprezentáló, háromkötetes népköltészeti gyűjteményt 1846-1848-ban. Aztán talán egy bekezdésnyivel lejjebb, de még mindig az első oldalon (!) édesapja, Erdélyi Pál munkásságát is idézhette, aki viszont a virágénekekről, pontosabban a népköltészet virágszimbolikájáról írt egy fontos tanulmányt. Ráadásul ugyanannak a folyóiratnak, az Ethnographiának egy korábbi, 1899-es évfolyamában. Számomra megdöbbentően káprázatos és imponálóan szédítő ez a makacs folyamatosság, ami az Erdélyi családot generációkon át jellemzi. Erdélyi János alapvetően inkább szépirodalommal, filozófiával, esztétikával foglalkozva vált a magyar népköltészeti kutatás klasszikusává (miközben lapszerkesztéssel, színházalapítással stb. stb. is foglalkozott). Fia, Erdélyi Pál, miközben irodalomtörténeti munkássága volt (gondoljunk csak a Jókai Mór életútját bemutató, lebilincselő olvasmánynak sem utolsó, s mellesleg néprajzi adatoktól is hemzsegő munkájára!), szóval Erdélyi Pál talán inkább irodalmárnak tekinthető, miközben kolozsvári könyvtárosként, könyvtárszervező, -elméleti szakemberként is híressé vált, és folklorisztikai tevékenysége sem elhanyagolható. Leányai, Erdélyi Zsuzsanna és T. Erdélyi Ilona tevékenységi körét, ha úgy tetszik, szintén ez a (részbeni) parttalanságjellemi. Zsuzsanna a folklórral kötelezte el magát, miközben irodalomtudományi műveltsége (a sok más egyéb műveltsége mellett!) nyilvánvaló, s ha az nem lenne, az általa felfedezett témát (az archaikus népi imádságok problematikáját) sem tudná azzal az alapossággal, átéléssel prezentálni, ahogy azt már megszoktuk tőle. De erre majd még visszatérek. Ilona pedig, irodalmárként lett nagyapja, Erdélyi János hagyatékának gondozója, műveinek újrakiadója, értelmezője. A műveltebb nagyközönség talán erről az oldaláról ismeri, de - mivel a kérdés azért bonyolultabb - majd még erre is visszatérek. Most tudniillik még csak a családi vonatkozásoknál tartunk, s az apai ágra vetettünk egy röpke pillantást. Ahogy azt Tóth Mihály tiszteletes úr beszédéből is hallhattuk az imént, anyai ágon viszont generációk során át a felmenők itt nyugszanak a gelléri temetőben, sőt mi több: síremlékeik is állnak (a legrégebbi, Csepy József sírköve, 1786-ból!), a helybéliek ápolják, gondozzák őket. És itt van a Viharoson álló családi ház, amit Zsuzsa néni előszeretettel kastélyként emleget... * A 2011. július 2-án Erdélyi Zsuzsanna és T. Erdélyi Ilona gelléri díszpolgárrá avatása előtt elhangzott laudáció szerkesztett szövege.
