Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
392 Elődök, intézmények, mesterek as impériumváltás hatással volt a szlovákiai magyar falvak 1940-es évekbeli valóságára, a népi kultúra alakulására (Arany 1941a, 1). Visszamenőleg viszont történelmietlenül kezeli tárgyát, hiszen minduntalan „ugoros jellegről”, „ugoros hagyományokról” beszél, mintha a magyar falvak kultúrája az utóbbi évezredben semmit nem változott volna, mintha egészen a 20. századig „híven őrizték volna" őseik örökségét, s ez a felbomlási (helyesebben: változási) folyamat csak éppen mostantól fenyegetne. Az is ellentmondásos, hogy miközben a városból érkező, polgári hatások bomlasztó erejét nehezményezi, éppen a város felől vár olyan vezető embereket, akik megmutatják majd a falunak a helyes utat (Arany 1941a, 3). Mindazonáltal nagyon helyesen jegyzi meg, hogy „a szakember kötelessége elsősorban mégis a valóságnak szigorúan tárgyilagos megismerése és rögzítése” (Arany 1941a, 1). Ez az ellentmondásosság a Toldy-Kör-beli előadását is jellemzi. Arany mondandójának egyik előképét egyértelműen Györffy István akkoriban megjelent (és több kiadást megért!) „röpiratában” találjuk meg (Györffy 1939. Vő. Kosa 2001, 166-170). Olyanynyira, hogy egyrészt egész mondatokat, mondatszerkezeteket vesz át belőle anélkül, hogy hivatkozna rájuk. Csak egy példa: „A XVIII. század végén II. József császár elnémetesítő törekvései ellen egyebek közt a magyar viselettel tüntettek” (Györffy 1939, 40). „A XVIII. század végén II. József elnémetesítő törekvései ellen a magyar viselettel tüntettek" (Arany 1941b, 37). Másrészt szóhasználata („a magyar ősiség legdrágább kincse”, a nép „a maga csodálatos teremtő erejével”, „elfajulás” stb.)21, illetve a magyar népi kultúra keleti elemeinek a túlhangsúlyozása fogható föl Györffy István hatásaként (ez sem ellentmondásoktól mentes, hiszen Arany az egyik helyen úgy nyilatkozik, hogy „a népviselet egyes díszítő elemei is nem egyebek, mint vallási jelképek” - Arany 1941b, 39). Illetve még valamiben hasonlít Györffy István idézett munkájához: ahogy Györffy esetében is „egy művelődéseszmény kifejtéséről” van szó (Kosa 2001, 166), ugyanúgy Aranynak ez az idézett előadása is az. Azt sem szabad elhallgatni persze, hogy míg Györffy például a Gyöngyösbokréta mozgalomról inkább pozitív értelemben nyilatkozik - nota bene: ezen nincs mit csodálkozni, hiszen egyik szellemi atyja volt annak (Györffy 1939, 80-82), addig Arany értékelése egyértelműen kritikus. „Gyökerevesztett, hazug látványosságnak”, „népies magyarkodásnak” minősíti és elutasítja (Arany 1941b, 41- 42). Ami mindenképpen előbbre mutató továbbá, és túllép Györffyn is (még ha az ő keleti elméletét igyekszik is a maga, strukturalista módszereivel igazolni), az a népi kultúra (jelen esetben konkrétan a népdal és a népviselet) szerkezeti egységének a hangsúlyozása: „A városi, a vezetőrétegbeli ember nem látja teljes egészében a népviselet társadalmi és lélektani jelentőségét. Nem tudja, hogy a színes, változatos népviselet minden változatossága mellett sajátos művészi egységet alkot, amelynek megvan a maga sajátos szerkezete. Ez a szerkezet hagyományos és kötelező, mert összefügg a nép ősi műveltségével, hagyományos formaérzékével, egész leikével. A motívumok, az egyes vonások, a készítés technikai módja lehetnek idegenek, nemzetköziek, de a szerkezet, a keret, amelybe a nép őket beleépíti, ősi, hagyományos és sajátosan magyar. Néprajzi területünkön még senki nem állította rendszerbe a magyar és a szlovák népvi-21 Az „idegenlelkűségre” utaló és más hasonló, kirekesztő megjegyzései már-már hátborzongatóak. Ezek értelmezése talán inkább politológiai, eszmetörténeti elemzés tárgya lehetne (Arany 1941b, 33, 37-38 stb.)
