Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
378 Elődök, intézmények, mesterek és erőben megfogyatkozva, a puszta létfenntartás szintjére korlátozva minden erőkifejtését [...] Makacs ragaszkodás fejlődött ki a jobb középosztály köreiben, ragaszkodás a letűnt kor szilárd történelmi és kulturális eszméihez, az eltemetett, csak emlékeinkben ható életforma ízlésideáljaihoz. Az alkotmányjogok által biztosított szabadság és a háborús zsibbadságból feléledő magyar lélek első erőteljesebb megnyilvánulásai egyaránt terra incognita maradtak az idősebb korosztály előtt. Az államhatalom hatásával és erejével szemben egyetlen hathatós eszköznek a passzív rezisztencia mutatkozott. Fontos ezt szem előtt tartani, mivel a néhány év múlva nagy lendülettel meginduló ifjúsági mozgalom nem csehszlovák részről, de éppen a magyar apák részéről találkozik ellenállással. (Kovács E. 1938,178) Az új államkeret közt való jobb világ - és otthonteremtés igénye tehát a Trianon utáni helyzetből szinte önként adódik. Móricz Zsigmond ezt így fogalmazta meg 1931-ben a Nyugat hasábjain megjelent Irodalom és faji jelleg című írásában: A szóban forgó mozgalomba tömörült fiatalok „idegen iskolákban nőttek fel, olyan nyelven tanulták a tudományokat amelyen szüleik ma sem értenek, nekik tehát szükségszerűen egy új magyarságot kellett kitermelniök magukból. Egy szociális és kultúráltabb magyarságot. Európaibb magyarságot, ők már semmit nem tudnak az extra Hungáriám jelszavából. Ők már nem mondják, hogy Magyarországon kívül nincsen élet, s ha van élet, az nem élet [...] Ha a magyar meg akar állani ebben a rája kényszerített életben, okosabbnak és emberségesebbnek kell lennie, mint a régi volt. (Móricz 1931, 286) A már igényként meglevő otthonteremtés módja is egyrészt (Balogh Edgár szerint főleg!) a társadalmi körülményekből adódott: Egy elhagyott, magára maradt, állami kötelmeknek ugyan alávetett, de nemzetiségi voltában jogfosztott kisebbségi magyar ifjúság súlyos anyagi és megalázott erkölcsi mivoltában csakis úgy találhatott rá az önmegvalósítás egy reális módozatára, ha hivatását - jövőjét - a csehszlovákiai magyar dolgozó tömegek szolgálatába állítva képzelte el. Ezek a tömegek akkoriban túlnyomó többségükben vidékiek, falusiak, parasztok voltak, az a réteg, amelyet egymagát nemzetnek minősítő úri kaszt a középosztály-uszálya népnek titulált. (Balogh E. 1978,12) A „nép” felé fordulást persze - a kor többi népi mozgalmához hasonlóan - irodalmi élmények, elsősorban Ady Endre, Szabó Dezső, Móricz Zsigmond műveinek hatása is befolyásolta. Ez az irányt szabó forrás azonban a két világháború közötti magyar szellemi mozgalmakra (lásd például a Bartha Miklós Társaságot, a népi írók mozgalmát stb.) általában jellemző volt, ezért részletesebb elemzése most tán nem szükséges. Annyi azonban megjegyzendő (ha már irodalmi impulzusoknál tartunk), hogy szinte konkrét programot Győry Dezső „sűrített önvallomása” a Kisebbségi géniusz adott a szóban forgó mozgalomnak. Balogh Edgár saját „falu és paraszt iránti vonzalma” kialakulását az irodalmi hatásokon túlmenően 1925 nyarára teszi, amikora Fátra-Kriván alatti cserkésztáborozáson
