Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
Önismeretünk bölcsőjénél 373 a Zoboralján és az Ipoly mentén végzett néprajzi gyűjtéseket, tehát az írásaiban szereplő konkrét adalékokat is jórészt ezekről a területekről közli. A publikált anyagot általában - bár nem következetesen - adatolja (tehát közli beszélgetőpartnereinek, az „adatközlőknek” a nevét, életkorát, foglalkozását, lakhelyét stb.). Most pedig nézzük meg részletesebben az egyes dolgozatokat, hogy közelebbi képet nyerjünk Manga kutatási területéről. Egy közleményben7 az 1934 és 1936 közötti időszakban az Ipoly mentén és a Csallóközben gyűjtött népköltészeti anyagából ad ízelítőt vázlatos kutatástörténeti áttekintés után. Munkája az általa vizsgált terület népzenei jellemzését adja, amit eredeti népköltészeti alkotások illusztratív közlésével tesz teljessé. A dolgozat ellentmondásossága, hogy - nyilván technikai okokból - kottákat nem közöl. A népi hangszereinkről írott tanulmánya8 jellegében valamelyest eltér a fentebb ismertetett publikáció módszerétől. Először általános fejlődéstörténeti áttekintést nyújt az egyes hangszerekről (kanásztülök, furulya, duda, citera), majd a konkrét helyi anyaggal foglalkozik saját gyűjtései alapján. A négy hangszer szlovákiai előfordulásáról festett képe persze foghíjas, hiszen a szerző saját kutatásai alapján nem mérhette föl az egész terület viszonyait (Kelet-Szlovákiából egyáltalán nem közöl adatokat). A fejlődéstörténeti összefoglaló nem eredetkereső célzattal íródott, hanem tudomány-népszerűsítő szándékai lehettek: az eurázsiai kitekintés után a témában nem járatos olvasó előtt is világossá válik archaikus népi hangszereink (és általában a népi kultúra) jelentősége. Ugyanezt a módszert követte további két, a szokás- és a hitvilágba átvivő publikációjában is9. Ismertetéseit helyi adatokkal illusztrálta. A feltüntetett analógiák sohasem tolakodóak, önkényesen válogatott párhuzamaival nem légből kapott elméleteket akart alátámasztani, hanem inkább a mai „babonák" lehetséges eredeti funkcióit próbálja a laikus olvasóval megértetni. Khín Antal (1884-1973) somorjai tanárember; a Csallóközi Múzeum lelkes létrehozója, a két világháború közötti néprajzi kutatás egyik legszorgalmasabb alakja volt. Dolgozataival sűrűn találkozunk a korabeli napilapok és folyóiratok hasábjain. A Magyar írásban megjelent dolgozatai közül az aranymosásról írott a legfontosabb10. Ebben a forrásértékű, leíró dolgozatában még nem esett abba a hibába, hogy a helyi adatokból merész kalandozásokkal egyetemes érvényű következtetéseket vonjon le. Jól leírja az aranymosás munkafolyamatát, valamint az aranyászok hordozható hajlékát, a sellencet. További írásai11, amelyek a néphit és népszokások köréből merítik témájukat, már korántsem ennyire megbízhatóak. Mindkét tanulmányában a konkrét adatok közzétételén túlmenően művelődéstörténeti összefüggések magyarázgatásába bonyolódik, saját anyagától teljesen elrugaszkodva. Ami Manga János gyakorlatában elfogadható volt, az a helyi jelenségek művelődéstörténeti hátterének megrajzolása. Khínnél eztolakodóan az előtérbe kerül, öncélúvá válik és az egész gondolatmenetet zavarossá teszi. 7 Manga János: Ipolyvölgyi és csallóközi népdalok. Magyar írás 1936/5, 83-88. p. 8 Manga János: Népi hangszereink. Magyar írás 1937/5, 377-383. 9 Manga János: Pogánykori emlékek az ipolyvölgyi palóc népiélekben. Magyar írás 1936/8, 75- 82. p.; uő. A tűz szerepe mitológiánkban. Magyar írás 1937/6, 508-512. p. 10 Khín Antal: Az aranyászat. Egy letűnt foglalkozás a Csallóközben. Magyar írás 1934/6,105- 109. p. 11 Khín Antal: Szent Márton fehér lova és Márton lúdjai. Magyar írás 1934/8-9, 205-208. p.; uő. Betlehem-járás a Csallóközben. Magyar írás 1935/10, 88-93. p.
