Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
374 Elődök, intézmények, mesterek Nyiresi-Tichy Kálmán (1888-1968) rozsnyói festőművész, népművészeti értékeink megmentésének talán legfáradhatatlanabb szószólója volta két világháború között. Ismereteim alapján 1920 után elsőként emelte fel szavát tájainkon a néprajzi kutatások megindítása érdekében. A Magyar írás ban is megjelent négy dolgozata12, amelyekben népi kultúránk értékeire hívta föl a figyelmet. Ezekben az írásokban a népművészeti kutatások megkezdését szorgalmazta, illetve a népművészeti alkotások esztétikai sajátosságait taglalta. Egyik programadó írásában áttekintést nyújt az addigi szórványos gyűjtésekről, s kitűzi az elvégzendő feladatokat is. Nagyon sok életrevaló ötletet vetett föl (pl. a szaksajtó, a népi műemlékvédelem kérdése, szlovákiai magyar néprajzi múzeum létrehozása stb.), de közben vitatható elképzelései is voltak (pl. a „népművészeti szempontból különösen kiemelkedő falvaink idegenforgalmát” óhajtotta fellendíteni). Forrásértékű a gömöri pásztorművészetről közölt munkája13, amelyben részletes, jól adatolt leírását adja az egyes díszítési eljárásoknak (pl. ólmozás). Adatközlőit gyakran idézi, ami csak növeli a dolgozat értékét. Kár azonban, hogy rajzokat nem mellékelt dolgozatához. Ezt annál is inkább sajnálhatjuk, mivel Tichy ügyes kezű rajzoló volt, s a Magyar írás gyakran közölte rajzait, metszeteit (pl. 1936-ban a 9. és 10. számot gömöri falvak népművészetének egyes részleteit bemutató rajzaival illusztrálták). Még két dolgozatot kell mindenképpen megemlítenünk, amelyek eredeti szlovákiai magyar néprajzi gyűjtéseken alapulnak. Az egyik Dallos István írása14, amely főleg a nyelvjáráskutatás szempontjából érdemel figyelmet, de folklórközlések (pl. monda, ballada) is találhatók benne. A szerző először a Zoboralja szórványmagyarsága kapcsolatait vizsgálja a nemzettesttel, majd egy falu, Nagycétény nyelvjárásának jellegzetességeit tárgyalja meglehetősen részletesen, példákkal is bőven illusztrálva. Végezetül vessünk egy pillantást ifj. Dudich László izsai falumonográfiája egy részletének közlésére15. A szerző néhány évig a községben tanítóskodott, aminek egyik eredménye egy lakodalomleíró dolgozat. Adatközlése eléggé részletes, de vannak hiányosságai is: nagyon sok jelenséget például egyáltalán nem figyelt meg, nem közöl eredeti szövegeket: vőfélyverseket, leánybúcsúztatókat stb. Azt is sajnálhatjuk, hogy dolgozatát nem látta el az adatközlők jegyzékével; ez azért fontos, hogy tudjuk, a falu mely rétegének szokásanyagát tükrözi vissza a leírás. Mindamellett - ha fenntartásokkal is - használható az anyag. Az első világháború előtti időszak Budapest-központúsága rányomta bélyegét az akkori Dél-Szlovákia szellemi életére is. Itt élő, komolyabb szakképzettséggel rendelkező tár-12 Nyíresi-Tichy Kálmán: Kallódó népművészet. Magyar írás 1932/4, 289-291. p.; uő. Megjegyzések egy vadrózsaághoz. Pusztuló népművészetünkről. Magyar írás 1934/1, 87-92. p.; uő. A vidám halál. Ismét a népművészetről. Magyar írás 1934/4,112-115. p.; uő. A szlovenszkói magyar népművészeti kutatás és annak jelentősége a kisebbségi életben. Magyar írás 1937/2, 50-53. p. 13 Nyíresi-Tichy Kálmán: A gömöri pásztorok díszítő technikájáról. Magyar írás 1936/2, 88-96. p. 14 Dallos István: A nyitra-barsi magyar-palóc félsziget. Magyar írás 1934/5-6, 275-286. p. 15 Dudich László: Udvarlás, esküvő, lakodalom az izsai magyaroknál. Magyar írás 1935/9, 52- 67. p.
