Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
A bátyjait kereső leány...343 szerzőjű) német tündérmese-gyűjteményből, 1801-ből adatolható. A kutatás mai állása alapján úgy tűnik, hogy a későbbi oralitást (még az Európán kívülit is!) nem is annyira a Grimm-féle verzió, mint Hans Christian Andersen 1838-ban keletkezett, A vadhattyúk című feldolgozása befolyásolta (Kawan 1996, 1357). A második altípus talán legközismertebb variánsa a Grimm-gyűjtemény 9. számú, a Tizenkét fivér című meséje (vő. Bolte-Polívka 1913-1932, I: 70-75; Lüthi 2008, 165; Uther 2008, 20-21). Egy királyi párnak van tizenkét fia, s a királyné ismét gyermeket vár, aki az apa reményei szerint leány lesz. Akkor ellenben, hogy a vagyon ne osztódjon, a fiainak pusztulnia kell. Az anya viszont elmondja fiainak, hogy apjuk mit tervez velük, ezért ők egy erdőbe menekülnek, s ott élnek. A megszületett leány később tudomást szerez tizenkét bátyjáról és keresésükre indul. Rájuk is lel az erdőben, s velük él, főz, mos rájuk. Egyszer, hogy az étkezőasztalt feldíszítse, a szomszéd kertből letép tizenkét szál liliomot. Ám abban a pillanatban, ahogy leszakítja a virágokat, a bátyjai tizenkét hollóvá változnak. Az egyetlen módja, hogy a leány feloldozza a varázslatot az, ha hét esztendeig nem beszél és még csak nem is nevet. Közben az erdőben rátalál egy király, akinek nagyon megteszik, némasága ellenére feleségül veszi, viszont anyjának nagyon nem imponál az új menyecske, s addig áskálódik ellene, addig rágalmazza, mígnem az ifjú királynét halálra nem ítélik. Már éppen a máglyán áll a szerencsétlen, amikor letelik a hét esztendő, megjelennek bátyjai, akik visszaváltoztak emberré és megmentik. A gonosz anyóst viszont egy fortyogó olajjal és mérges kígyókkal teli hordóba dugják, s így hal szörnyű halált (Grimm 2009, 50-53). Az altípus egyes motívumai megvannak Giambattista Basile 1634 és 1636 között kiadott nápolyi gyűjteményében (Basile 2014, 388-398), egyébként alapvetően a román népek szájhagyományában ismert (Kawan 1996, 1358). A harmadik altípust a Grimm-gyűjteményben a 25. számú, A hét holló című történet reprezentálja (vő. Bolte-Polívka 1913-1932, I: 227-234; Lüthi 2008, 163-178; Uther 2008, 61-63). Egy anya (vagy apa) fiait valamilyen okból (istentelenség, mohóság stb.) megátkozza, hogy változzanak hollóvá (vagy darvakká, hattyúkká, vadludakká stb.). Az átok beteljesül, és a fiúk az állatok alakjában elszállnak. Húguk, aki véletlenül tudja meg, hogy valamikor volt hét (három, hat, kilenc vagy tizenkettő) bátyja, a keresésükre indul. Útközben a Holdtól, a Naptól és Széltől (esetleg Csillagoktól), illetve azok édesanyjaitól kér útbaigazítást, amit végül meg is kap. Miután különféle akadályok legyőzésével megtalálja fivéreit (gyakran az Üveghegyen vagy egy Üvegpalotában, Üvegvárban, illetve egy, az alatt elrejtett barlangban), azok szinte automatikusan visszanyerik eredeti alakjukat (Grimm 2009, 111-112). Ehhez az alaptörténethez olykor kapcsolódhatnak az előző két altípusból ismert motívumok is, mint amilyenek a némasági fogadalom, házasság, az anyós (vagy más rosszakaró) ármánykodásai stb. Az altípus elsősorban a nyugati szlávoknál, a délkeleteurópai népeknél, a magyaroknál és a német nyelvterületen domináns (vő. Kawan 1996, 1360; Uther 2015, 109-110). Térjünk azonban vissza a kiindulási ponthoz, a bevezetőben említett film valószínűsíthető forrásaihoz, illetve azok tágabb környezetéhez! Az első szlovák variáns lejegyzésére jelenlegi ismereteim szerint az 1840-es évek elején került sor (Gašparíková szerk. 2001, 970), majd 1845-ben Ján Francisci-Rimavský a tíz szöveget tartalmazó mesegyűjteményében (Slovenskje po-
