Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
342 Szöveges folklór A többi között a kiterjedt Grimm-filológiának is köszönhető, hogy mára viszonylag jól ismerjük mesénk lehetséges eredetét, illetve elterjedési körét. A mesei történet csírája egy francia szerzetes, Johannes de Alta Silva 1185 táján keletkezett latin nyelvű gyűjteményében található (maga a munka egyébként általában is fontos szerepet játszott sok keleti mese, mesei motívum nyugat-európai közvetítése során). Ennek később több fel- és átdolgozása, nemzeti nyelvű fordítása is megjelent. Magyarul például a Bucsánszky Alajos nyomdájában 1874-ben készült, a Hattyúlovag című ponyvanyomtatvány formájában94, de már jóval korábban német fordításai is közkézen forogtak. Innen eredeztethető a Lohengrin-történet is (annak mondai változatai is), amely később Richard Wagner híres operájának is alapját képezte. Az innen származtatható mese (amely ma ismert formájában végső soron több típus kontaminációjának is tekinthető) a legtöbb európai nép körében (sőt, mi több: Európán kívül is!) ismert, a nemzeti és nemzetközi mesekatalógusok A bátyjait kereső leány (The Maiden Who Seeks Her Brothers) összefoglaló címen tarják számon (ATU 451). A nemzetközi mesekutatás mára ennek az (alap)mesének három altípusát különbözteti meg (vö. Kawan 1996, 1354), amelyek a Jacob és Wilhelm Grimm világhírű és müfajteremtő gyűjteménye, a Családi mesék (Grimm 2009) első kötetének első kiadásában (1812) már a következő sorrendben és számozással megtalálhatóak (noha nem teljesen azonos formában a későbbi kiadásokban olvashatókhoz képest): 9. Tizenkét fivér, 25. A hét holló; 49. A hat hattyú. Noha a szóban forgó három altípus közül tágabb térségünkben csak az egyik dominál, ismerkedjünk meg nagy vonalakban mindhárommal, hiszen nem steril, egymástól teljesen független altípusokról beszélünk, hanem ezek igen gyakran keverednek, ezért aztán mindhárom fontos lehet számunkra. A mesevázlatokat alapvetően a Grimm-szövegek alapján mondom el, kiegészítve a további, az adott altípushoz tartozó variánsokban fellelhető esetleges eltérésekkel is. Az első altípus, a Grimm-gyűjteményben a 49. számú, A hat hattyú című története (vö. Bolte-Polívka 1913-1932, I: 427-434; Lüthi 2008, 165; Uther2008, 115-117). Egy boszorkányságban járatos mostoha hattyúvá (hollóvá, csókává stb.) varázsolja hat mostohafiát, akiknek húga véletlen folytán megmenekül a varázslat alól. Megtudja, hogyan lehet fivéreit a varázslat alól feloldani (hat évig sem beszélnie, sem nevetnie nem szabad, és hat ingecskét kell csillagvirágból, csalánból stb. varrnia), hozzá is fog. Közben rátalál egy király, akinek annyira megtetszik, hogy némasága ellenére feleségül veszi. A király anyjának viszont nem imponál újdonsült menye, ezért, amikor megszüli az első fiát, ellopja tőle, álmában vérrel keni be a száját, s azzal vádolja meg, hogy saját gyermekét fölfalta (vagy az újszülöttet egy állatkölyökre cseréli). A király nem hisz neki, de amikor ez a harmadik gyerekkel is megtörténik, nincs mit tennie, átadja a bíróságnak és máglyahalálra ítélik. Már a máglyán áll, amikor éppen letelik a hat év, odaszállnak a hattyúvá (stb.) változtatott fivérei, ő reájuk dobja az ingecskéket, a varázslat elmúlik, elmondja férjének az anyósa fondorlatosságait, így végül az végzi máglyán (Grimm 2009,189-192). A történet főleg az észak- és közép-európai szájhagyományban ismert, első írásos nyoma egy (ismeretlen 94 Lohengrin, a hattyúlovag. Regényes és tündéries történet a régi lovagkorból... Budapest: Bíró [1906] / Magyar mesék és ifjúsági olvasmányok könyvtára 23./
