Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
296 Szöveges folklór Az adatról annak idején beszámoltam egy ismeretterjesztő-adatközlő cikkemben, felvetve annak lehetőségét, hogy a Kőműves Kelemenné balladája akár ezen az úton is eljuthatott a Székelyföldről a Zoborvidékre (Liszka 1985, 11). írásom lényegében visszhangtalan maradt, Ág Tibor egy személyes beszélgetés során kizártnak és bizonyíthatatlannak tartotta az ötletet. Ma már magam is hasonlóan látom: egy izgalmas kérdésből fakadó egy válaszlehetőség, de ha konkrét adatokkal nem lehet alátámasztani, akkor meg kell hagyni a lehetőségek birodalmában. Márpedig egyelőre nem tudjuk bizonyítani, hiszen még a kibédi énekes repertoárjában szereplő két Kőműves Kelemenné balladavariáns is egészen más, mint a zoborvidéki változatok (Ráduly 1979, 51-57). Más kapcsolódási pontunk meg egyelőre nincs. Faragó József egy 1995-ben megjelent, ám a szöveg datálása alapján 1989 januárjában, Beke György által készített interjújában részletesen kifejti a Vargyas Lajos elméletével szembehelyezkedő saját álláspontját, a ballada lehetséges útját (a bolgárból vagy görögből vagy románból) a magyar (székelyföldi) szóbeliségbe. Itt szóba kerülnek az egyéb, így zsérei változatok is, amivel kapcsolatban ő is felveti a kibédi kapcsolatlehetőséget (Faragó 1995. Újraközölve: Faragó 2005, 325- 352). Faragó József 1989-ben minden valószínűség szerint nem tudhatott a fentebb idézett, 1985-ös cikkemről. Az 1991-ben Komáromban megrendezett Interetnikus kapcsolatok a Kárpát-medence északi részében című konferencia során viszont személyesen is beszélgettem vele a kérdésről, elmondva neki aggályaimat a vár nevével kapcsolatban, illetve felvetettem - Ráduly János könyvére hivatkozva - az erdélyi idénymunkások kultúraközvetítő szerepének a lehetőségét. Inkább csak udvariasan végighallgatott, nem emlékszem, hogy érdemben pro vagy kontra hozzászólt volna a kérdéshez. Aztán évek múlva került a kezembe a fentebb már idézett, a továbbiakban még tárgyalandó interjú. Hogy véletlen egybeesésről vagy valami másról van-e szó, az ma már jószerével kideríthetetlen, és ebben az esetben teljesen érdektelen is. Sokkal fontosabb Faragó gondolatmenete (elég meggyőzően érvel amellett, hogy a ballada valamikor a 18. század folyamán, annak is inkább a második felében került a magyar, székelyföldi szájhagyományba), és a most tárgyalt problémakör szempontjából az, hogy egy másik, erdélyi példát is bemutat a ballada legújabb kori terjedésére. Elmondja, hogy a székelyföldi és moldvai variánsokon túl alapvetően csak egy Szamos menti adat, illetve néhány Nyitra vidéki változat áll rendelkezésünkre. Az előbbit Jagamas Jánossal ő adta közre Almásmálomról (Jagamas-Faragó 1974, 119-120), és abban a közleményében még úgy vélekedett, hogy „az almásmálomi adat az eddigi összes magyar változatok összefüggéseiben is jelentős felfedezésnek számít”, mivel általa (is) egyrészt „a régtől fogvájói ismert székely és moldvai csángó variánscsoport után egy közép-erdélyi, mezőségi csoport körvonalai kezdenek kibontakozni”. Másrészt meg azért is fontosnak tartotta, mivel a korábbi variánsok szinte kivétel nélkül Déva várához kötik a történetet. Ebben az esetben viszont a felépítendő objektumként „Nagyváradnak tornya” szerepel, igaz, csak az első strófában, mivel az ötödiktől már itt is Déva vára a főszereplő (Jagamas-Faragó 1974, 391-392). A ballada helyi felbukkanásával kapcsolatban már jóval a fentebb idézett közreadás után jutott perdöntő adatokhoz. „A ballada helyi folklorizációjának három forrását”