Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
28 Néphit, népszokás, népi vallásosság Lengyel nyelvterületről is ismeretesek hasonló bemélyedések a főleg késő román és korai gótikus (téglából készült!) templomok falán (Hochleitner 1993). Az elblagi 13. századi Szent Miklós-templom falában például 238 vájatot és 1054 félgömb alakú bemélyedést számláltak össze a kutatók (Szczepanski 1993, 29). A lengyel kutatók véleménye szerint e jelenségek a húsvéti dörzsöléses tűzgyújtás nyomai (Szczepanski 1993, 29). Hasonló magyarázatok a német nyelvterületen is ismeretesek, ám ezeket Joachim Jünemann a „fantázia világába" sorolja (Jünemann 1980, 49). A magyar nyelvterületről ezzel kapcsolatban ennyire konkrét recens adatokkal nem rendelkezünk ugyan, de a templomból, illetve kőkeresztekből nyert por mágikus erejébe vetett hit valamikor népünk körében is ismert lehetett8 9. Erről az alábbi adatok tanúskodnak: Göcsejben templomporral hintették be az epilepsziás betegeket (Szendrey-Szendrey 1940, 207). Közelebbi helymegjelölés nélküli adat arról tanúskodik, hogy az oltár körül összesepert por „tehénfüstölőszer a boszorkányok rontása és a dögvész ellen” (Szendrey-Szendrey 1940, 207). „Ha templomból szedett port tesz az ember a méhkas alá, idegen méhek nem lopják el a mézet” (Wlislockiné 1895, 47). Biharban a kocsmáros és a kofa kis zacskóban templomport hord nyakára kötve (Szendrey-Szendrey 1940, 207). Tüskés Gábor közli, hogy az abaligeti kálvária középső kőkeresztjének hátoldalából egy mélyedést kapartak ki, s ő is csupán a német analógiák alapján következtet arra, hogy a hívek minden bizonnyal a keresztből nyert pornak tanúsíthattak mágikus erőt (Tüskés 1979, 276; Tüskés 1980,109). Egy későbbi munkájában, a barokk kori búcsújárással kapcsolatban említi, hogy az 1764-es máriavölgyi mirákulumos könyv „ajánlja a zarándokoknak a hozzáérintett képek, szentelt olaj, víz és viasz hazavitelét, annak pedig, aki ezekből nem tud szerezni, némi por összegyűjtését javasolja, végül mindezek hasznosságáról biztosít" (Tüskés 1993, 200). A mátraverebélyi mirákulumos könyvben Szentmihályi Mihály pedig egy olyan történetet mond el, miszerint egyszer a szent forrásnál mosta meg „egy feslett életű asszony fattyát", s az ott lévő, addig aranykereszt „termés kő kereszté" változott. Ez a’ kővé vált kereszt hosszas ideig az hársfa alatt maradott. Bizonyára nagy feledékenység volt, hogy erre jobb gond nem tartatott, és végtére sok vakarások által el-fogyván, helyette olyan forma más faragott tsinosb kő kereszt tsináltatott, és tétetett. Mellyet én-is egynéhányszor szemléltem, és láttam, hogy némelly hívek késekkel nyiregették. (Sz[ent]mihályi 1799, 43) 8 Legutóbb Danter Izabella foglalta össze (kizárólag 1995-ös tanulmányomra támaszkodva) szlovák nyelven azt, amit a magyar szakirodalomból a témáról tudni lehet, ám ismereteinket további adatokkal nem bővítette (Danterová 2002, 40-41). 9 Hála József több tanulmányában is rámutat, hogy a meszes tartalmú kőzetek pora sebekre valóban gyógyhatású lehet. Ugyanígy különféle kagylókat is porrá zúztak (pl. a tihanyi kecskekörmöket), s a lovak szembetegségeit gyógyították vele eredményesen (Hála 1987a, 80; Hála 1987b, 217; Hála 1990). Arra mellesleg Joachim Jünemann is utal s példákat is hoz rá, hogy ennek a mágikus szokáscselekménynek azért volt valamilyen racionális vonzata is (Jünemann 1977, 30).
