Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)

1. Néphit, népszokás, népi vallásosság

Megszentelt kövek gyógyító pora?29

A fenti példák alapján látjuk, hogy egy alapvetően mágikus, részben racionális alapokkal is bíró9, Európa-szerte elterjedt szokásról van szó. Ismerete a Kárpát-medencébe eljuthatott elvileg a Szentföldet megjárt zarándokok révén is (erről tanúskodnak P. Kiss István leírása, illetve Szimonidesz Lajos adatai), ám a Kisalföldön való fölbukkanása az ismert településtörténeti tények, valamint a formai megfontolások alapján talán inkább német telepesek közvetítő szerepével magyarázható.

Az eddig bemutatott adatok azt az elképzelést erősítik, miszerint a szakrális objektumokból kikapart finom kőporta középkorban (s talán még az újkorban is) különféle betegségek ellenszereként használták oly módon, hogy azt vízben feloldva megitták. Fokozatosan ismeretessé váltak azonban számomra olyan tények is, amelyek a fenti teóriát nem feltétlenül erősítik. Ha az imént bemutatott következtetéseket teljesen nem is ingatták meg, mindenesetre óvatosságra intenek. Végezetül nézzük ezeket.

A bayreuthi, 18. század végén épült vártemplom (Schloßkirche) bejárati ajtaja körül számos vájatot tudtam 2004 tavaszán megfigyelni. Ezek azt bizonyítják, hogy a szokás még az újkorban is élt. A város utcáit járva kiderült, hogy hasonló vájatok a 18. századinál fiatalabb, profán (!) rendeltetésű épületeken, illetve evangélikus egyházi építményen (nem templomon!) is találhatóak. Hasonló, polgárházakon található vájatokat sikerült még 1997-ben a hesseni Alsfeldben, illetve 2013-ban Prágában az Óvárosi tér néhány polgárházán, köztük a városháza falán is rögzíteni.

13. kép: Vájatok egy prágai polgárházfalában (L. Juhász Ilona felv., 2013)

Mindez azt bizonyítja, hogy a protestánsok is gyakorolták a szokást, viszonylag későn, még a 18-19. században is. Hogy mi indokolja a polgárházak homokkőfalából történő