Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
282 Szöveges folklór hatunk közös gyökerekkel, hiszen a 19. század közepi összeírások még mindkét falut szlovák népességűnek tudják.35 A délről ugyancsak szomszédos Garamkövesd eredendően szintén szlovák település: a helyi hagyomány szerint a Garamon fát leúsztató szlovák tutajosok alapították (a környékbeli falvak lakói a kövesdieket ma is tutajosoknak csúfolják). Ezek a falvak mára teljesen elmagyarosodtak. A nyelvcsere a legkorábban valószínűleg Bajtán ment végbe, azonban recens gyűjtésünk során erre nem sikerült adatokat nyerni. Leléden viszont sikerült olyan idős emberekkel beszélni, akik elmondták, hogy az ő gyermekkorukban, tehát a század első évtizedeiben az ő nagyszüleik egymás közt még szlovákul beszéltek. Garamkövesden viszont még ma is találni olyan idős embereket, akik tudnak szlovákul (a 19. század végi tendenciózus magyar munkák ennek a nyelvcserének az időpontját némileg előbbre vetítik). A viselet szempontjából Bajta az Alsó-lpoly mente viseleti csoportjához tartozik, Ipolytölgyessel, Ipolykiskeszivel, Ipolyszalkával, Letkéssel, Leléddel és Helembával együtt. Ez a 20. század elejétől megragadható együvé tartozás a helyiek véleménye szerint kifejezésre jut nemcsak a viseletben, hanem az „életszemléletben, életrendben, hiedelemben, szokásban egyaránt” (Kerékgyártó 1977, 400). A fenti településtörténeti adatokat azért tartottam fontosnak felsorakoztatni, mivel az itt közzétett hiedelemmondákból kiszűrhető hitvilág néhány jelenségére, elemére is magyarázattal szolgálhatnak. E néhány töredék alapján természetesen nem lehet még messzemenő következtetéseket levonni (még az általam korábban közölt hiedelemmondák ismeretében sem: Liszka 1992a, 85-98), ám a jövőben az elemzéseket mindenképpen ezek figyelembevételével kell majd végezni. És most néhány konkrét megjegyzés a közölt anyaghoz. Az 1. számú történet egy klasszikus eredetmagyarázó monda, érdekessége, hogy a mesélő mindig aznapi előadásának záróformulájaként alkalmazta. A 2. történet valószínűleg helyi hiedelemmonda, a Magyar hiedelemmonda katalógusban legalábbis nem találtam megfelelőjére (Bihari 1980). A 3. és 4. történet, illetve közlés arra vonatkozik, hogy miként lesz valakiből boszorkány. Itt nyilvánvaló, hogy keverednek a táltosra és a boszorkányra vonatkozó képzetek, s a foggal született gyermek képzete eredendően a táltosra vonatkozott (Bihari 1980,102-103). A boszorkányság megtanulását elmondó, 4. számú történet általánosnak mondható, magamnak is sikerült lejegyez-35 Palugyay Imre szerint Leléd lakosságának nemzetiségi összetétele a 19. század közepén a következő volt. 1850: 382 lélek, mind r. katolikus. Ebből 294 tót, 62 német, 26 cseh. 1852:400 lélek. Ebből 382 magyar, 3 zsidó, 15 cigány (Palugyay 1855, 716). A két összeírás adatainak szembeállításából nyilvánvaló az 1852-es manipuláltsága (vagy félreértés? elírás?). Körösi József már így írt: „Az Ipoly a torkolatánál ismét megmagyarosodott tót területet szel át. így Leled, mely még Czömig Ethnographiájában, tehát csaknem negyven évvel ezelőtt tót sziget gyanánt volt említve, ma tökéletesen magyar, de dűlő neveinek (Rikla, Gmuzjana, Misa dolina, Uhlicska, Dona, Borda), valamint családneveinek egy része még ma is tóthangzású. A szomszédos Bajta is, még az 1822-iki esztergomi sematizmus szerint tót nyelvű, míg ma 562 lakó között csak húsz nem-magyar található.” (Körösi 1893,191-192) Pesty Frigyes 1865-ös összeírásából kitűnik, hogy Bajta helynevei szinte kizárólag magyarok, míg Lelédé valóban szlovák hangzásúak (Pesty 1984,49- 50, 208-209).
