Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
Ipoly menti hiedelemtörténetek 281 5. No, éjfél után vét és akkor Lelédről jött haza az egyik legény, Lelédre udvarót, s akkor jött haza az udvarlásbú. S amint mégy hazafelé, lássa, hogy égy gyönyörűszíp ló mégy mellette az úton. Gondolkozott, hogy kié lehet ez a ló, próbáta hasonlltgatni, kinek a lova lehet, de csak ném tudott rájönni. Hát, fölüt a hátára, hogy kipróbálja a lovat. És akkor a ló szaladt vele, le egészen a fotbalpályára. Ott még meg akarta fordítani a lovat és akkor amint a gyeplőt húzta, idenyút valahova az állkapocshoz és nem volt állkapcsa a lónak. Akkor nagyon megijedt, eszibe jutottak a boszorkánytörtíneték, leugrott a lóról és a ló elment olyan öt-hat métert, visszafordút, a fejit hátrafordította és azt mondta: „Égy szerencséd, hogy leugrottá rólam!” Szóval a boszorkány, az mindén formát föl tudott ölteni, de mindig valami hiba volt benne. Nem tudott tökéletes ló lenni, nem tudott tökéletes disznó vagy macska lenni. Mindig valami hibája i/ót. 6. Ez bent Bajtán, a faluba törtínt még, hogy kifejtik a tehenekét. Mikor a istálló be volt csukva, be volt biztosítva, úgyhogy oda né tudjon bemenni senki. És amikor mentek réggel fejni, akkora tehén ki volt fejve. Szóval a tőgye üres vót. És hát kezdték figyelni és látták, hogy éjjel égy fekete macska mégy be a istállóba. És akkor eldöntöttík, hogy most akkor mégfogjuk a macskát és mégpatkoljuk. Mégtudjuk, hogy ő i fejte ki, mer ez biztos boszorkány macska. Mind a négy lábára, tappancsára tettek patkót. (Azt nem tudom, vót-i kéznél olyan kis patkó, mivel ez is olyan. [...] Mindig kételkedtünk benne, de hát tetszett. Mink ezt elmeséltettük százszor is.) És réggel még a tehén nem vót kifejve, kifejte a háziasszony és akkor hallották, hogy a papot híták gyóntatni az egyik nénihöz, mer agyon vót patkóvá. Szóval virzétt a lába, keze és agyon vót törve (mer hát még még is vertík a macskát) és úgy tudom, hogy még is halt a néni. Ez volt. 7. Osztán a másik az, hogy akkor mégint, hogy kifejték a tehenekét. Akkor fejjík ki maguk a tehenet, és akkor végyenek ilyen tüskés botot, csipkebokor ágat és azzal verjék azt a tejet. No és ha azt a tejet verik, akkor annak az illetőnek, aki kifejte a tehenet, vírbe borul a arca. És hát ez is megtörtínt. Ez kint a pusztán törtínt még. Én úgy tudom, hogy a pusztán törtínt még és akkor bizony jelentkezett is valaki, akinek olyan volt a arca, mintha tüskével lenne összeverve. Értékelés A falu, amelynek hagyományanyagából a fenti történetek származnak, Bajta, Hont megyei település, az Ipoly alsó folyása mentén, annak jobb partján, a mai Szlovákiához tartozó oldalán terül el, Leléd közvetlen szomszédságában, azzal igen szoros kapcsolatokat kialakítva. Mindkét falunak van ugyan külön temploma, de - legalábbis századunkban - a pap vasárnaponként felváltva misézett: az egyik héten a lelédi, a másikon a bajtai templomban, s akkor a hívek átmentek a másik faluba. Talán mindebből is adódóan szoros összeházasodási kapcsolatban is állott egymással a két település, s minden bizonnyal népessége eredetét illetően is számol
