Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
276 Szöveges folklór Az 1848149-es forradalom és szabadságharc a népi díszítőművészetben A bukott forradalom és szabadságharc után a nemzeti ellenállás egyik eszköze a pásztorművészetben jelentkező nemzeti szimbólumok (Kossuth-címer, huszár- és betyárábrázolás, ritkábban magának Kossuth Lajosnak az alakja stb.) lettek. A kérdéskörrel először Vajkai Aurél foglalkozott behatóbban, aki a második világháború utáni negyvennyolcas hagyományok gyűjtésének eredményeit értékelte munkájában. Megállapítja, hogy míg a magyar népművészet 1848 előttre datálható darabjain a geometrikus, illetve növényi ornamentumok dominálnak, a viszonylag ritka emberalak-ábrázolás sohasem epikus jellegű, addig a forradalom és szabadságharc időszakát követően megszaporodnak az emberalakok, gyakran epikus megfogalmazásban (csatajelenet például), a plasztikus Kossuth-portrék, a Kossuth-címer, illetve az 1848 mint évszám is a forradalomra utaló üzenetet hordoz. Később Selmeczi Kovács Attila a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményében található nemzeti szimbólumokkal foglalkozva tért ki a Kossuth-ábrázolásokra is. Ezekkel kapcsolatban a következőket írja: Az 1848/49-es szabadságharc hősei közül Kossuth Lajos volt a legnépszerűbb. Személyisége nemcsak a népköltészetre, hanem a népművészetre is hatást gyakorolt. A korabeli nyomatok, Kossuth-portrék csaknem minden házban megtalálhatóak voltak, hasonlóan a ponyvanyomtatványokhoz. A művészkedő parasztok, pásztorok számára mindezek alkalmas mintául szolgáltak. Nevének, alakjának megörökítése a használati és dísztárgyakon a szabadságharc emlékét idézte illetve őrizte, aminek olykor szimbolikus évszámmal is nyomatékot adtak. (Selmeczi Kovács 2001, 29) Mint mondtam, Selmeczi Kovács Attila mindössze a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményét dolgozta föl, elemezte ebből a szempontból. Arról, hogy mi található például a dél-szlovákiai múzeumok gyűjteményeiben, mind ez ideig inkább csak sejtéseink lehetnek. Amikor 1994-ben a komáromi Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztályán a „Dél-szlovákiai tájak fafaragó művészete” című kiállítást készítettem elő, akkor részben módomban állott áttekinteni a térség múzeumainak gyűjteményeit. Az akkori válogatás szempontjai egészen mások voltak ugyan, de emlékszem rá, hogy jó néhány címeres mángorló, guzsalytalp akad ezekben a gyűjteményekben is. S amennyiben a címeres ábrázolásokat - több-kevesebb joggal - mostani témánkhoz kötjük, akkor meg kell említeni azokat a faragott kapufélfákat, illetve vakolatdíszes házoromzatokat, amelyeket a húszas-harmincas években Thain János és Tichy Kálán örökített meg a Kisalföldön és Gömörben. Ezeken szintén szép számban jelentkeznek a címeres motívmok. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc a szlovák néphagyományban Köztudomású, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc korabeli visszhangja a szlovák nép körében sem volt egyértelmű, s megítéltsége a magyar és szlovák szakmai közvéleményben sem egyezik. A korabeli események megítélése terén számos pontban eltér a történészek nézete, s ennek nyomán a szlovák köz
