Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)

2. Szöveges folklór

Nép és emlékezet... 275

Vérpirosuk kardja élén,

Bátran kiáll a harcz mezején,

Bátran kiáll a harczmezőre,

Büszkén kiáltja: magyarok előre!

Kossuth alakja megjelent a korabeli ponyvanyomtatványokon: képben és szövegben egyaránt. Bucsánszky Alajos nyomdájából például 1848-ban került az a ponyvanyomtatvány, amelynek címoldalán az alábbi versike volt olvasható:

Megmentvén Pozsonyban a roppant igától A szegény jobbágyot a terhes robottól;

Elmentek a lábát csókolni hozzája,

Nem hagyta! mindnyájok kezét szorította.

(Putnoki 1848)

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc a mondákban

Itt előzetesen egy terminológiai, szóhasználati kérdést kell felvetni, tisztázni, hiszen a történeti népmondák és a népköltészet viszonya több mint problematikus. Arról van szó, hogy a különféle mondagyűjteményekbe az összeállítók nemcsak a szó szoros értelmében vett mondákat sorolják be, hanem az olyan történeti tényközléseket is, amelyeknek semmi közük a viszonylag zárt szerkezetű és felépítésű mondákhoz (pl. egy Aggteleken lejegyzett szöveg így hangzik: „Kossuth is járt erre átmenőben"). Ezek a történeti tudatot, a nép történeti ismereteit fémjelzik ugyan (és éppen ezért fel is kell őket gyűjteni), de ezek nem mondák.

A Kossuth Lajosról, illetve a szabadságharc eseményeiről szóló népmondák, összehasonlítva egyéb történeti mondáinkkal, jóval kevesebb csodás elemet tartalmaznak, külföldi párhuzamaik is jelentéktelenebbek. Mindez azzal magyarázható, hogy viszonylag újak, tehát egyrészt nem volt idejük kellőképpen kikristályozódni. Sokszor szinte első kézből, amolyan visszaemlékezésként kapjuk a történetet. Mindamellett előfordul, hogy Kossuth alakját felcserélik Mátyás király alakjával, és Kossuth bünteti meg az ingyen dolgoztató bírót vagy kapáltatja meg a dölyfös urakat.

[■■■]

Összegezve az eddig elmondottakat, a negyvennyolcas prózai szájhagyományt legalább két nagyobb csoportba sorolhatjuk. Elsősorban - stiláris megoldásaiktól, terjedelmüktől függetlenül - népünk sajátos történelemszemléletének tanúbizonyságai ezek. Ha az eddigi publikációs gyakorlatot figyelembe vesszük (ahová, amint említettem, minden vonatkozó közlést besoroltak), akkor ezek a tágabb értelemben vett „történeti mondák”. Másodsorban a megformált, valóban népköltészeti alkotásként kezelhető, valamilyen történet köré vont szövegekről van szó. Ezek a valódi történeti mondák. A kutatónak, gyűjtőnek természetesen mindkét típust le kell jegyeznie, az anyag közlésénél viszont már nem ártana differenciálni.