Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
26 Néphit, népszokás, népi vallásosság adtam, csalhatatlanul tapasztalták foganatos hasznát. Most élő személyek vannak többen Ketskemét mező várossában, akik sok hálaadással köszönték. (Kiss 1.1958, 216) A karlsbadi németek hite szerint a templomajtó elől származó por varázserővel bír (John 1905, 264). Német nyelvterületen nemcsak a templomok falából, hanem az út menti, illetve temetői kőkeresztekből nyert pornak is varázserőt tulajdonítottak. Bernhard Losch arról tudósít bennünket, hogy ugyan manapság már csak nagyon kevés helyen tudnak róla konkrét tájékoztatást nyújtani, ám Németország-szerte viszonylag sok kőkereszt tanúskodik arról, hogy a belőle kikapart kőpornak valamikor gyógyerőt tulajdonítottak (Losch 1968,109). Walter Saal szíves levélbeli közléséből tudok (1996.7.14.) arról a levéltári forrásról, miszerint egy Jéna közeli településen lakó parasztot a 16. században azért ítéltek tekintélyes pénzbírságra, mivel egy kőkeresztről egy darabot letörött, azt porrá zúzván, beteg teheneit próbálta vele gyógyítani. A reformáció ideje alatt ez súlyos babonaságnak számított, ezért a pénzbüntetés. Joachim Jünemann, aki két tanulmányában is foglalkozott a kérdéssel, több száz kőemlékről (épületről, kőkeresztről) több ezernyi ilyen bekaparást, bevésést gyűjtött össze, elsősorban Közép-Európából (főleg a németekkel valamilyen kapcsolatban lévő vidékről, így többek között Morvaországból), ám mindamellett a világ más részeiből is (Jünemann 1977; Jünemann 1980). Érdekes módon a fentebb, általam idézett német irodalmi adatokat nem hozza, ám ezeken kívül számtalan, igen gazdag analógiát sorakoztat föl, egész a bronzkortól szinte napjainkig. Sajnos csak érintőlegesen, inkább utalásszerűén foglalkozik a jelenséghez kapcsolódó helyi népies magyarázatokkal, amelyekből 43 típust különböztet meg. Figyelemre méltó, a német anyagban is gyakori motívum, hogy a pogány ellen induló keresztes vitézek köszörűIték-szentelték kardjukat a szent helyeken, főleg a templomok bejáratánál (Jünemann 1977, 30; Jünemann 1980, 53, 5. sz. lábjegyzet), de arra is van példa, hogy az aratók köszörülték oda szerszámaikat munkába indulás előtt (Jünemann 1980, 53, 5. sz. lábjegyzet). Végső megállapítása neki is az (s ezt egyebek között a középkori gyógyászati irodalom adataival is alátámasztja), hogy a nyomok kőpornyerés során keletkezhettek. A kidörzsölt port gyógyítási célokra használták (Jünemann 1977, 30). Werner Urban egy rövid, ám annál tanulságosabb cikkében azt fejtegeti, hogy a félgömb alakú bemélyedéseket pénzérmék forgatásával nyerték. Lourdes-ban állítólag egy sor ilyen, búcsúspénzzel ( Wallfahrtsmünze) kiképzett bemélyedés figyelhető meg. A korszak pénzérmeinek átmérője általában pontosan megfelel a templomok falán fennmaradt félgömb alakú bemélyedésekéivel. Ugyanő írja le, hogy a thüringiai téglatemplomok falából nyert téglaport katonák akasztották egy kis bőrzacskóban a nyakukba, mielőtt háborúba mentek volna. A hosszú útra indulók hasonló módon cselekedtek. Sok helyen gyermektelen házaspárok nyeltek le egy csipetnyit a templom falából kikapart kőporból, megint másutt fiatal lányok éppen a terhesség elkerülése érdekében vettek be belőle egy kis adagot (Urban 1995). Számomra viszonylag későn váltak ismertté azok a meglepően korai adatok, amelyek a hiedelem és szokás meglétét a cseh nyelvterületen rögzítik. Šolta A. egy a Český lid harmadik évfolyamában közölt áttekintésében hivatkozik Jindrich Wankel írására (Časopis musejního spolku olomouckého I. évf., 127. o.), aki a morvaországi templomok
