Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
Haldokló hagyomány?267 végzett Jánošíknak még halálos Ítéletében is súlyosbító körülményként említi a liptói nemesi bíróság, hogy kuruc volt” (Csanda 1961, 19). A szlovák Jánošík-mondaanyagban azonban ennek ellenére rendkívül halványan van jelen Rákóczi szabadságharca és a kuruc elem. Ezért Jánošík mint szlovák nemzeti hős a néphagyományban mégiscsak a Rákóczi-anyagtól elkülönülten kezelendő (vő. Gašparíková 1979; Gašparíková 1988, 25; 87-93). Käfer István egy áttekintésében idézi Milan Ferko 1978-ban megjelent Jánošíktrilógiáját, amelyben a szerző a szlovák hegyi legénnyel szabadíttatja ki Rákóczit bécsújhelyi börtönéből, majd többször is összekapcsolja Jánošík személyét Rákóczi szabadságharcával. S bár a nagy példányszámban megjelent regényben a kuruc és labanc egyaránt pusztította az országot, nyomorgatta a népet, Jánošík mégis inkább a kurucokkal rokonszenvezik. A nagymajtényi fegyverletétel hírét egy festő, Kupecky mondja el a hegyi legényeknek, akik sajnálkozva hallgatják az elbeszélést. Käfer István ezt Ferko regényének alábbi részletével igazolja: Azért sorakoztak fel huszonkilenc egységbe, mert éppen ennyi kuruc lobogó maradt meg. Ott állnak a zöld füvön - hátul a tarka gyalogosok, előttük a vörös és kék huszárok, még tovább elöl a kürtösök és dobosok. És egészen az első sorban a zászlótartók a vörös kuruc lobogókkal. Sok zászló tépett volt, sok foltos és golyók által kilyukasztva. Mindegyik kifakult és megrongálódott feliratú. De jó néhányon olvashat volt még mindig: Pro patria et libertate!... Jánošík sem hallgathatta izgalom nélkül Kupeckyt. Ki tudja, mi minden változott volna, ha a császári zászlók hulltak volna a kismajtényi sík füvére... Ki tudja, mennyit kaphattak volna attól a hazától, azaz a zászlókra írt földet és szabadságot az egyszerű kuruc harcosok? Bizonyára nem sokat, de egész biztosan többet, mint amit most és főleg a jövőben biztosítanak nekik a kegyetlen osztrák helyőrségek és a kemény osztrák rendszer. (Käfer 1991,50-51) S bár Rákóczi alakja Ferko regényében korántsem szimpatikus, legalábbis kevésbé, mint Ján Flrušovský 1968-ban megjelent Rákóczi-induló (Rákócziho pochod) című müvében, összességében az olvasó rokonszenvét mégis a szabadságharc irányába tolja, főleg annak szociális célkitűzései miatt (vö. Käfer 2001). Hasonlóan kettős a helyzet a korabeli szlovák történeti népénekek és népdalok esetében is: a kurucok rablásait bizony megsínylette az egyszerű nép is, és ez gúnyos, kurucellenes dalaiban is visszatükröződik. Ilyen - látszólagos - ellentmondásosság egyébként a magyar tradícióban is megfigyelhető: csak emlékeztetőül mondom, hogy a komáromi Szentháromság-szobrot is fogadalomból állították 1715-ben egyrészt a kurucveszedelem (1703), másrészt a pestisjárvány (1710) elvonulása miatt. Amikor az erős osztrák helyőrségű Komáromot 1703 telén a kurucok ostrom alá vették, a város lakói két tűz közé szorultak. A bajba került komáromi polgárok megfogadták, hogy ha megszabadulnak a várost fenyegető kuruc fegyverek pusztításától, szobrot állítanak a piactéren a Szentháromság tiszteletére. Ennek emlékét a szobor talapzatának déli oldalán olvasható latin nyelvű felirat őrzi:
