Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
212 Szöveges folklór száról is, érzékeltetve azt a széles körű kultúrhistóriai összefüggésrendszert, ami a témából kibontható. Végezetül, nem egészen pontosan idézi Mikszáth Kálmánt is, aki a Szent Péter esernyőjében az alábbiakat írja: „Csak a Krisztus ruháival történt meg a csoda, hogy együtt nőttek a gyermekkel. A kis palástka, melyet fiúcska korában viselt, ugyanaz volt, mely a Golgotára lépegető férfi Jézus tagjait fedte" (Mikszáth 1910, 163). Számomra nem világos és Bálint Sándor nem fejti ki bővebben, hogy szerinte milyen kapcsolatban van az idézet, tehát a növekedő ruhák motívuma a Prágai Kis Jézus kultuszával, csupán azt jegyzi meg, hogy „Mikszáth utalása a magyar hagyományban... egyedül áll” (Bálint S. 1989, 376, 8. sz. lábjegyzet). Hivatkozik viszont Scheiber Sándor munkájára, aki a Mikszáth-idézet néhány zsidó párhuzamát közli, viszont a Prágai Kis Jézusra ő sem tesz utalást. Számunkra azonban most talán fontosabb az, hogy Scheiber a bemutatott Mikszáth-passzus mellett még két helyet idéz a nagy palóc munkásságából, ahol a növekedő ruhákra való utalást találunk. Az egyik talán közelebb visz bennünket is a megoldáshoz: „Egy spanyol legenda szerint Krisztussal együtt nőtt a köntöskéje" (Mikszáth Kálmán Munkái XXXII. 23. Idézi: Scheiber 1996, 649). A Prágai Kis Jézus legendája tudniillik szintén spanyolföldön született és rövidre fogva így hangzik: Egy toledói, más források szerint sevillai jámbor karmelita szerzetes egy éjszaka látomást látott, ahol a kisded Jézus jelent meg neki. A látomás olyannyira magával ragadta a szerzetest, hogy hónapokig, évekig vágyakozott utána, még egyszer megláthassa a kis Jézust. Elhatározta, hogy viaszból megkísérli elkészíteni a kis Jézus szobrát. Ez azonban sehogy sem akart neki sikerülni, mindig újabb és újabb szobrocskákat készített, s mikorra elérte azt a tökélyt, amit szeretett volna, ismét megjelent néki a kis Jézus, majd kimerültén holtan rogyott össze. A perjel eközben egy álmot látott, amiben a halott barát jelent meg néki, és megjósolta, hogy ez a mintegy 50 centiméter magas szobrocska nem a kolostor díszére készült. Pontosan egy éven belül eljön érte valaki, akinek révén egyszer Csehországba kerül, ahol mint a Prágai Gyermeket fogják tisztelni. És úgy is lett: egy évére rá megjelent a perjelnél Dona Isabella Manrique de Lara, aki később, 1556-ban a Csehországba férjhez menő lányának ajándékozta. A szobor aztán a családban maradva továbböröklődött, mígnem Lobkovitz Polyxena, a cseh ellenreformáció egyik legjelentősebb nőalakja, 1628-ban a prágai karmelita templomnak ajándékozta (Steinhart 1988, 32-35). Ez persze nem lehetett véletlen, hiszen Lothar Zenetti monográfiájából tudjuk, hogy a kisded Jézus kultusza Spanyolországban, a karmelita kolostorokban virágzott föl és teremte meg számtalan ikonográfiái variánsát. Ezek egyike a Prágai Kis Jézus is (Zenetti 1987). S mivel az említett Dona Isabella Manrique de Lara nápolyi születésű volt (Steinhart 1988, 31) annak lehetőségét sem zárhatjuk ki, hogy a kisded Jézus itáliai és spanyolországi kultusza kapcsolódásaiban, pontosabban a Prágai Kis Jézus-típusú szobrok elterjedésében talán valaminő szerepe is lehetett (vö. Gockerell 1997). Visszatérve a Prágai Kis Jézus kultuszához, megjegyzendő, hogy viszonylag gyorsan népszerűvé vált, nem utolsósorban egy cseh származású, ám győri születésű karmelita szerzetesnek köszönhetően, akit a források Barát Imre ként (Bruno 1944, 3), Szent István királyról nevezett Imre atyaként (Bálint S. 1989, 108), illetve Bernhard Josef Barathként (Steinhart 1988, 16) emlegetnek, s aki első alkalommal foglalta össze könyvben is a csodatevő Prágai Kis Jézus legendáját és a vele kapcsolatos csodákat. Könyve 1737-ben németül (Pragerisches Groß und Klein), majd
