Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)

2. Szöveges folklór

2.19. „Növekszik, mint a prágai Jézuska ruhája...” Kísérlet egy proverbium művelődéstörténeti hátterének MEGVILÁGÍTÁSÁRA

A magyar néprajztudományban (folklorisztikában) időről időre hol nyíltan összecsapnak, hol csak búvópatakként vannak jelen azok a vagylagos nézetek, amelyek a magyar „népi kultúra” összetevőinek eredetét vagy a keleti örökségben, vagy inkább nyugati hatásokban látják. Ezek a nézetek általában az egyes kutatók tájékozottságával is összhangban szoktak lenni: a Nyugat-Európában járatosak mindenben nyugati szállományt látnak, akik pedig inkább Ázsia felé tájékozódnak, azok számára minden honfoglalás előtti, ősi magyar jelenség. Hoppál Mihály azon kevesek közé tartozik, aki egyaránt jól ismeri mindkét térséget, mindkét félteke (nemcsak népi) kultúráit, ezért munkásságában is a nékik megillető arányban vannak jelen az innen vagy onnan származó jelenségekkel foglalkozó tanulmányok. Egy nem is olyan régi mondatát parafrazeálva (és feje tetejére állítva) hadd mondjam el, hogy az alábbi dolgozatban természetesen nem kívánom tagadni a keleti elemeket a magyar (népi) kultúrában, de határozottan szeretném melléjük állítani az európai hatásokat is (Hoppál 1998, X). E kis írás (lévén, amivel az utóbbi időben módszeresebben foglalkozom, a népi vallásosság jelenségei, kétségtelenül európai elemei „népi kultúránknak”) egy ilyen nyugatról, de az is lehet, hogy délről, délnyugatról érkezett apró jelenség útját kísérli meg nyomon követni.

1996-ban a bonni Alexander von Humboldt Alapítvány jóvoltából egy esztendőt tölthettem tudományos ösztöndíjasként Münchenben az ottani egyetem Német és Összehasonlító Néprajzi Tanszékén. Müncheni háziorvosunk, dr. Buzády Tibor, miután elolvasta a kisalföldi népi vallásosságról írott könyvemet, a benne található öltöztetős Mária-szoborról szóló tanulmány (Liszka 1995b, 121-127) kapcsán fölhívta a figyelmemet egy mondásra. Emlékezete szerint a Vas megyei Pinkamindszenten, ahol gyermekkorát töltötte, szokták emlegetni, hogy „úgy növekszik, mint a prágai Jézuska ruhája”. A szóláshasonlat értelmezését, alkalmazási körét sajnos már nem tudta felidézni, s mind ez ideig a közkézen forgó magyar proverbium-gyűjteményekben (Dugonics 1820; Margalits 1896; 0. Nagy 1966 stb.) sem sikerült nyomára akadnom. Kosztolányi Dezső az Új Időkben 1927-ben megjelent, Ábécé a nyelvről és lélekről című írásában olvashatunk egy ide vágó félmondatot: „A nyelv él, lüktet, fejlődik. Folyton-folyvást növekszik, mint az eleven köntös" (Kosztolányi 1990, 79). Nos, ez a növekedő köntösről szóló legenda meglehetősen kedvelt volt már korábban is. Telek József egyik prédikációjában szintén említi, hogy „...Urunk tsuda-tévő varratlan köntössé, melly a’ tisztaságos Szűz Anya által készítetett, és az Úr Krisztussal érezhetetlen nevekedett...” (Telek 1772, 598). Bálint Sándor összefoglaló munkájában a karácsonyi ünnepkör kapcsán röviden szól a Prágai Kis Jézus kultu-