Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
206 Néphit, népszokás, népi vallásosság Miközben Niedermüller Péter még úgy tudta, hogy „az Alföldről és a Dunántúlról csak szórványos adataink vannak” (Niedermüller 1976, 71), az újabb kutatások egyértelművé tették, hogy az utóbbi térségben Katalin- és Borbála-napon általánosan elterjedt szokás volt a cseresznyefa vagy meggyfaág bevitele, amit Katalinágnak illetve Borbála-ágnak neveztek. A levágott gyümölcsfaágat vízbe tették a sublót vagy a szekrény tetejére helyezték ei. Karácsonyra ha kivirágzott, akkor a családban lévő, eladósorú lány férjhez menetelére következtettek, amelynek megvalósulását az új esztendőben várták. Szentgálon mezítláb vitték be a meggyfaágat, amelynek virágait csak az éjféli mise után vették szemügyre. Amennyiben páros volt, az új esztendőben a család készülhetett a lakodalomra. Tihanyban a meggyfaág kiágazásaira a családban, a rokonságban lévő lánynevekkel ellátott cédulákat akasztottak. Amelyik ágacska karácsony reggelére kivirágzott, az azon lévő név viselője az új esztendőben várhatta kérője megérkezését. (S. Lackovits 2000,10) Példáimat folytathatnám, szomszédnépi adatokkal is kiegészíthetném. Talán ennyi is elég azonban, hogy Niedermüller Péter közleménye óta ismertté vált adatok birtokában az eredetkérdést illetően esetleg még óvatosabban fogalmazhassunk162. Magának a zöld ágnak persze óriási és szerteágazó a kultúrtörténete, Niedermüller Péter is ebből az irányból közelíti mega kérdést: a zöldághordással, a vesszőzéssel, a májusfával és a karácsonyfával is összefüggésbe hozza a száraz gally kivirágoztatásának képzetkörét.163 A mi esetünkben viszont egy viszonylag jól körülhatárolható (rész)jelenséggel álunk szemben: adva van egy száraz (halott, néhány forrásban: özvegy!) ág, amely (csodálatos módon!) bizonyos idő elteltével kizöldell, kivirágzik, sőt gyümölcsöt is hoz, és ezzel bizonyos kiválasztottságra (a többi között), egy elkövetkező házasságra utal. A Magyar néprajzi lexikon szócikkében Manga János a magyar nyelvterületen a kivirágoztatott gallyból való férjjóslást András, Borbála, Katalin, illetve Luca napjához kapcsolja. A szokás hiedelemhátterével, annak eredetkérdéseivel viszont nem foglalkozik (Manga 1980). Amennyiben vizsgálódásunk körébe bevonjuk a fentebb meglehetős részletességgel bemutatott bibliai történetet, a vele rokon folklórszövegeket is, akkor - legalábbis tisztán formai szempontból - egy másik származtatási, rokoníthatósági lehetőség is felvetődik, mégpedig az egyházi eredet, egyházi közvetítés eshetősége. Az eredet és kapcsolat szempontjából nyilván nem perdöntő, inkább csak illusztratív adat az a vágáshutái szlo162 Az adatok hiányát annál is inkább óvatosan kell kezelnünk, mivel még az egyébként jószemű gyűjtők figyelme is elsikkadhatott fölötte. Példa erre Kovács Endre egyébként mintaszerű doroszlói hiedelemkötete, amelyben nyomát sem találjuk az ág kivirágoztatását célzó hiedelmeknek (Kovács 1982), miközben Penavin Olga hat évvel későbbi, fentebb idézett közlése ezt, ugyanonnan adatolja (Penavin 1988,144.). 163 Niedermüller 1976, 71. Vajda László egy korai tanulmányában, noha konkrétan nem kapcsolja az általa vizsgált témakört (a többi között a magyar anyagban is lucabúzaként ismert Adonisz-kertek képzetkörét) a most tárgyalt jelenségcsokorhoz, a magyarázatlehetőségek újabb iránya felé nyit kaput (Vajda 1951, 66-67. Lásd még: Dömötör 1959; Vajda 2008 további irodalommal!)
