Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
,S botját ott lelte kivirulva...” Egy motívum határtalanságairól 183 Mielőtt valaki azt gondolná, hogy a festő tudatlanságával, netán szakmai ügyetlenségével lenne dolgunk, érdemes felidézni Szent József életútját. Ha az első, kézenfekvő forráshoz, az Új Testamentumhoz fordulunk, akkor a mondott ábrázolás értelmezésében nem jutunk előbbre. Viszont ha elolvasunk bizonyos apokrif szövegeket, a kép tisztulni látszik. A vélhetően Kr. utáni 2. század második felében keletkezett Jakab prótoevangéliumában a következőket olvashatjuk: Vili. 3. A főpap tehát felöltötte a tizenkét csengővel ékesített palástot, s bement a szentek szentjébe, hogy imádkozzék a leányért [ti. Máriáért. LJ megj.]. S lám, elébe ált az Úr angyala:- Zakariás, Zakariás - szólította meg -, menj ki és hívd gyűlésbe a nép özvegy férfiait. Mindegyikük hozzon magával botot, s amelyiküknek az Úristen jelet mutat, annak legyen felesége a leány! Tüstént útnak indultak a hirdetők, bejárták körös-körül egész Júdeát, felharsant az Úr harsonája: s íme, egyhamar összesereglettek az özvegyek mind. IX. 1. József szintén félredobta az ácsfejszéjét, s maga is eljött otthonról a gyűlésbe. Mikor már együtt voltak, bottal a kézben odajárultak a főpap elé. A főpap elvette tőlük a botokat, aztán bement a templomba imádkozni. Imája végeztével újra fogta a botokat, kiment, kinek-kinek visszaadta a magáét - jel egyiken sem volt. Utoljára József vette át a botját, s lám: a botból galamb röppent fel, és József fejére szállt. Ekkor megszólalt a főpap:- József, József, neked jutott osztályrészül, hogy az Úr szüzét magadhoz vegyed, neked, hogy a gondját viseld! (Adamik 1998, 9) A néhány évszázaddal később keletkezett Pszeudo-Máté evangéliuma gyakorlatilag ugyanígy adja elő a történetet, azzal, hogy a botból kiröppenő galamb (József ártatlanságának a jelképe) nem a kiválasztott fejére szállt, hanem „miután sokáig a templom mennyezete alatt röpködött, végül az ég felé vette útját" (Adamik 1998, 54. Vö. Diós 2000). Itt említendő meg egy, témánk szempontjából jelentős, a Sposalizio della Vergine néven ismert reneszánsz képtípus, amely Mária és József esküvőjét mutatja, József kezében egy kivirágzott pálcával, az őket körbevevő tömegben itt-ott egy-egy fiatalemberrel, amint térdén épp egy pálcát tör ketté. Itt most csak Perugino (1501-1504) és Raffaelo (1504) egy-egy közismert alkotására utalok. Leopold Kretzenbacher egy tanulmányában arra mutat rá, hogy egy bizonyos motívum, a szövegkörnyezettől függően másként és másként magyarázható. A pálca eltűrésének aktusát egyes kutatók korábban az esküvői szertartás részeként, régi jogszokásként értelmezték: a kettétört pálca egy adott közösségből, jelen esetben a családból való kiszakadást szimbolizálná. Ezzel szemben az ismert apokrif adatokra támaszkodva Kretzenbacher azt állítja, hogy a botcsoda folyományának kell ezt tekinteni. József kezében ugyanis valóban ott van a kivirágzott bot (más esetben a botja végéről elszálló fehér galamb), a hoppon maradt ifjak tulajdonképpen bosszúságukban törik el szárazon maradt pálcáikat (Kretzenbacher 1963). A motívum felbukkan a későbbi népszerű, Mária életét bemutató történetekben is. A 17. században keletkezett, a 18. század elején már magyar fordításban is megjelent (vö. Vida 1967) Makula nélkül való tükör szerzője viszont (a reneszánsz festőkhöz ha
