Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
1. 17. „...EGYIK LÁBÁN CIPŐ, A MÁSIKON SEMMI...” ADATOK A MONOSANDALOS KÉPZETKÖRHÖZ Olvasó nem keres, de talál. (Esterházy Péter) [■■■] A problémakört, tehát az egycipőjűség109 (monosandalos) képzetkörét, mai tudásom alapján átfogóan először Vajda László dolgozta föl egy tanulmányában a tőle megszokott alapossággal és erudfcióval. Az etnológiai szakirodalom korábban legfeljebb érintőlegesen, ilyen mélységben viszont egészen biztosan nem tárgyalta a kérdést. A német nyelven megjelent dolgozatában imponálóan széles körű etnológiai és kultúrtörténeti adatgyűjtésére támaszkodva, amelyet ő - a tőle szintén megszokott szerénységgel - mindössze „kísérletnek”, „szükségszerűen futólagos áttekintésnek” aposztrofált, hangsúlyozta, hogy további kutatások az adatokat nyilván megsokszorozhatják (Vajda 1989,132)110. Az alábbiakban, nem célzatos kutatások nyomán (lásd a mottót!), de mégis birtokomba került néhány kapcsolódó adatot mutatok be. Ezek nem változtatják meg, hanem inkább megerősítik Vajda végkövetkeztetéseit. Közreadásuk egyszersmind ürügyül szolgál, hogy az idegen nyelvű szakirodalomban nem járatos, magyarul olvasó érdeklődőt is megismertessük a monosandalos képzetkörrel111. 109 Talán pontosabb lenne az egylábbelijüség kifejezés, hiszen a képzetkor cipőtől, szandáltól, csizmától, harisnyától, zoknitól lemeztelenített fél lábat (balt vagy jobbot) takar. Inkább stiláris megfontolásokból a következőkben az egycipőjűség kifejezést használom majd, ám a fenti, tágabb értelemben. 110 Vajda László dolgozatát később, alapvetően változatlan formában, inkább csak néhány gépelési hibát javítva, egy rövid kiegészítő megjegyzéssel ellátva besorolta az Ethnologica című tanulmánykötetébe (Vajda 1999,415-445). Magam, jelen dolgozatom írásakor az első szövegvariánst használtam. 111 Vajda természetesen mindvégigaz intencionális egycipőjűségről beszél, figyelmen kívül hagyja azokat a jelenségeket, amelyek végeredménye ugyan valóban a félmezftlábas állapot, de ennek semmi jelentőséget nem lehet tulajdonítani. Példaként hozza fel azt a hiedelmet, amikor valaki a vihart elűzendő fél pár cipőjét az égiháború felé elhajítja. Ezt követően félig mezítláb marad ugyan, de ennek a helyzetnek a hiedelem szempontjából semmilyen következménye nincs (Vajda 1989,132). Hogy egy másik, saját adatgyűjtésből származó példát is említsek, egy 20. század eleji trencsénsztankóci szlovák adatunk szerint a szentestén „a leányok a bal lábukról levetett papucsukat a fejükön át hátrafelé az ajtó irányába dobálják. Amennyiben a papucs
