Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
162 Néphit, népszokás, népi vallásosság állítok a következőképpen határozták meg: „Fátyolos Szűz Mária Gyermekkel. 17. sz.?” (Buganová-Ginelli 1996). A szerzőpáros egy későbbi tanulmányában, amelyben a kassai múzeum Mária-ábrázolásait mutatja be, Mariahilf-vonatkozásokra nem tér ki (Ginelli- Buganová 2001). Voltaképpen szinte minden magyar áttekintés Esterházy Pál két kiadást megért munkájára, illetve annak, Jordánszky Elek által átdolgozott, kiegészített változataira vezethető vissza. Esterházy (Esteras) Pál az 1690-ben és 1696-ban is megjelent munkájában, amelyben az „egész világon lévő” csodatévő Mária-kegyképeket írja le, szól a passaui Mariahilf-képről is. Tévesen magyar gyökerűnek gondolja. Könyvét (átdolgozva és kiegészítve) több alkalommal is megjelentette Jordánszky Elek, a magyar (Jordánszky 1836b) mellett szlovákul (Jordánszky 1838) és németül (Jordánszky 1836a) is. A kérdéses, a passaui kegykép eredetét felvázoló részt Jordánszky - Esterházyt idézve - a turbéki kegykép bemutatása kapcsán mondja el (Jordánszky 1836b, 92-93). Az eredeti szöveg így hangzik: Midőn az Ezer három száz hatvan harmadik Esztendőben, az Első Lajos Magyar Országi Király idejében, a’ Tatárok két száz ezer Emberrel jöttének volna Magyar Országra, azon dicsőséges Királynak csak húsz Ezer Vitéze lévén, látá, hogy elégtelen volna az Ellenséggé T va ló ütközetre. Illy veszedelemben lévén azért, Sátorában lévő Boldogságos Szűz Képe előtt le-borula a’ földre, ’s nagy aétatossággal könyörög-vala, a' Szeplőtelen Szűznek, hogy illy nagy szükségében ne hadná el, tudván Magyar Országot maga örökös Országának lenni, kik ha el vesznének a’ Pogány ellenségtől, az igaz hitnek-is nem kevés csorbája következnék. Mély álomba esvén azért ottan a’ Király, imé a’ Boldogságos Szűz meg jelenik, 's meghalgatván könyörgését, a’ győzedelmet-is meg-ígéré, és hogy kétsége ne lehessen, azon asztalán lévő Boldogságos Szűz Képit a' Király melyére tészi, parancsolván, hogy a’ győzedelem után Özeiben menne, és ottan a’ Boldogságos Szűz tiszteletire egy Szent-egyházat épéttetne, a’ holott akkorban egy igen kicsiny Czella, avagy Kápolna va la. Föl-ébredvén azért a'Király, 's mellyén találván a’ Képet, azontúl föl-gerjede szíve a’ harczra mind magának, ’s mind Vitézinek, és bátran menvén ellenségekre, azokat megverék szerencséssen. Mely harcz után a’ Király Özeibe mene, és a' Szent-egyházat ki mais ottan áll, meg-épétette, 's a' Szent Képet-is örök emlékezetül (ki most-is ott a’ kincs között tartatik) oda adá. Ezen csudálatos Szent Képet penig egy aétatos Szerzetes Ember le-irattatá az Ezer hat száz huszadik Esztendőben, kit Passavium Varosában vivé, a' holott az aétatos hívek, egy nagy hegyen Templomot épéttetének a' Boldogságos Szűz tisztességére alá adattaték, a’ holott Klastrom-is épétteték azon Szerzeteseknek, a’ hol sok számtalan csuda tételekkel tündöklik most is azon Boldogságos Szűz, az aétatos híveknek nagy örömére, főképpen penig Pestis dög-halál, és késérttetek ellen-való oltalmára. (Esterás 1690, 119-120) Eszerint tehát a Mariahilf-kultusznak nem kellett volna gyökeret vernie Magyarországon, hiszen innen származott. Valójában azonban - ahogy arra már utaltam - eredendően a 18. századi német telepesek hozzák magukkal új hazájukba a kultuszt, amit az is bizonyítani látszik, hogy elterjedése nagyjából a Duna vonala mentén, tehát a német telepesek útvonalán mutatható ki elsősorban (a Tolna megyei Csicsó Mariahilf-kegyképéta helyi németek hagyománya szerint az óhazából hozták magukkal: Barna 1990, 49). Vél-
