Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
110 Néphit, népszokás, népi vallásosság Ha halott van a faluban, és nyitva maradt a szeme, az azt jelenti, hogy valakit még vár, tehát rövidesen megfog halni valaki. Az öregkori halál természetes rendjébe való belenyugvás tükröződik vissza azon hiedelmen is, hogy a haldokló nagybeteg fölött nem volt szabad hangosan sírni, mert akkor nem tud meghalni. Fölrázni sem szabad ilyenkor, mert akkor akár két hétig is tovább kínlódhat. Ezekre a példákra konkrét eseteket is el tudnak mesélni, amikor „még három napig élt az illető, miután meg kellett halniaTalálkoztam azonban olyan véleménnyel is, amely tagadta ennek a hiedelemnek a létjogosultságát. Egyik adatközlőm elmesélte, hogy amikor férje haldoklóit, akkor ecetes borogatást rakott a csuklóira és a homlokára, valamint kiabált a fülébe, hogy meg ne haljon (ő ugyanis nem hisz abban, bár tud róla, hogy nem szabad hangosan sírni a haldokló fölött.) A kéméndi néphit szerint ugyancsak nehezen tud meghalni az a személy, akinek ördöngös tudománya volt (pl. boszorkány), előtte ugyanis át kell valakinek adnia tudományát. Arra már nem emlékeztek adatközlőim, hogy hogyan segítették át a másvilágra az ilyen embereket. A halál beállta utáni teendők - a temetés előkészületei A halál beállta után jelen lévő rokonok közül valaki lefogta a halott szemét (amint már fentebb volt róla szó, erre azért is ügyeltek nagyon, mivel ha nyitva maradt volna, akkor még valakit várna). A tükröt fekete kendővel takarták le, az órát pedig megállították. A szobában ilyenkor nem szellőztettek, mert romlásnak indult volna a test. A halálesetről értesítették a legközelebbi hozzátartozókat, a harangozót, a papot, valamint elhívták a halottkémet (halottgím), hogy állapítsa meg a halált és adja ki a halotti bizonyítványt. Ő a halál bejelentése után csak a második napon jött ki. Hozott magával egy finom lúdtollat, s azt a halott orra elé tartotta (tollút tartott a halott orra alá), ha az meg sem rezdült, akkor meg volt állapítva a halál, és kiírta a halotti bizonyítványt. Körülbelül a 20. század húszas éveiig egy asztalosmester volt a faluban a halottkém. Amióta orvos került a faluba, azóta ő állapítja meg a haláleseteket. A falu lakossága a futótűzként terjedő hír mellett a harangszóból is értesülhetett a halálesetről. A harangszó alapján annyit lehetett megállapítani, hogy férfi, nő vagy gyerek-e a halott. A férfi halottnak ugyanis három verset húztak, nőnek pedig kettőt. Kisgyermeknek csak egy csengettyűvel harangoztak. A halottas házon különösebb ismertetőjel nem volt, legfeljebb annyi, hogy a fel ravatalozott halott mellett mindig égett gyertya. A hetvenes évektől a halottat már a temetőben, a ravatalozóban terítik ki, azonban itt sem jelzi semmi a halálesetet (Barton a ravatalozó ajtaján kétoldalt lógó fekete drapéria utal ilyenkor a szomorú eseményre). Mielőtt a halottat valamelyik hozzátartozó vagy közeli ismerős ünneplő ruhájába felöltöztette volna, nedves ronggyal megmosdatták, a férfiakat megborotválták. A halottmosdató vizet a trágyadombra öntötték. Hogy miért, annak konkrét magyarázatát senki nem tudta megadni. Mosdatás után került sor az öltöztetésre, amit általában a mosdató személy végzett el. Volt azonban a faluban egy idős asszony, akit szívesen hívtak a női halottak öltöztetéséhez, mivel „az asszony fejét szépen be tudta kötni”. Idős nőt az ünneplőruhájába öltöztették (fehér ing, pruszlik, szoknya, kötény, cipő). Az is előfordult, hogy a menyasszonyi ruháját takargatta egész életen keresztül, hogy abban temessék el. Néhány esztendeje is volt olyan temetés, amikor egy nyolcvanéves asszonyt a menyasszonyi ruhájában temették el (fehér, körbeérő kötény; világos selyemszoknya; pruszlik; buljázó = fehér gyolcs a fejére csavarva; a hajában hátul kis koszorú,
