Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
108 Néphit, népszokás, népi vallásosság közelebbi hozzátartozók koszorúját a sírjelre (kereszt, fejfa) akasztják. Fámádon még a század elején is a fejfa sírba állítása után, attól nagyjából fél méterre egy fűzfaágat szúrtak le, amelyből idővel nagy fa terebélyesedett. Volt olyan eset is, amikor gyümölcsfát ültettek a sírba. A jelenlévők részvétet nyilvánítanak a legközelebbi hozzátartozóknak, majd a gyászoló tömeg szétszéled. A leírottaktól némileg eltér a kereszteletlenül elhunyt gyermek és a fiatal, kiházasítatlan halott temetése. A kereszteletlen gyermeket (Kéménden: időtlen gyerek) pap nélkül temették el valamelyik rokon (pl. nagyszülő) sírjára. A kis koporsót (dobozt) egy közeli lány rokon vagy az újszülött nagyanyja, olykora bába vitte ki a temetőbe, s minden különösebb szertartás nélkül földelték el a már említett helyre. Hajadon lányt az elhunyt lakodalmának allegorikus megrendezésével kísérték el utolsó útjára. Kéménden a nagylányt fehér menyasszonyi ruhába öltöztették, lábára cipőt is adtak, fejére szűzkoszorút helyeztek. A háztól a temetőig a koporsót hat, sorozatra való legény vitte (köztük, ha volt, a leány vőlegénye, szeretője is). A halottvivők karjára fehér kendőt kötöttek, ami a temetés befejeztével az övéké maradt. A koporsó előtt egy rokon legény tányéron egy kis (viaszos művirágból készült) koszorút vitt (kis koszorú). Ezt a koszorút a temetkezési vállalkozó kölcsönözte a temetés idejére. A koporsó előtt még 16 fehér ruhás leány is haladt. Ők vitték a télizöldből, gruspánból, citrusból font nagy ovális koszorút. A fiatal legény halott temetése hasonlóan zajlott le, csak őt vőlegénynek öltöztették. A temetés után, este a háznál halotti tort tartottak, amelyre általában a sírásók, a halottvivők és a vidékről érkezett rokonok voltak hivatalosak. A toron pörköltet, pogácsát, kulcsos kalácsot, bort, pálinkát szolgáltak föl. Adatgyűjtésem folyamán általában azt tapasztaltam, hogy nem helyeselték a sokszor mulatozássá fajult, pazarló torokat. Temetés után a lakást kitakarították, kimeszelték. A halott ruháit egyrészt a rokonság között, illetve a szegényeknek szétosztották. Az sem volt azonban teljesen ritka, ha ezeket a halott szalmazsákjával együtt elégették (erre konkrét adataink Kéméndről, Bartról és Szőgyénből vannak). A nők fekete ruhában gyászolták az elhunyt hozzátartozót, a férfiak közül inkább csak a mesteremberek, iparosok hordtak a gyászidő ideje alatt jól látható jeleket: karjukon fekete szalagot. Szülőt egy évig, nagyszülőt fél esztendeig, a távolabbi rokonokat pedig 6 hétig gyászoltak. A sírokat általában a halott nevenapján, a haláleset évfordulóján, illetve nagyobb egyházi ünnepek és jeles napok előtt tették rendbe, díszítették föl. Elsősorban az idősebb korosztály vasárnap délutánonként ki szokott ballagni a temetőbe, sorra látogatja a rokonok sírjait. Kéménden sikerült megfigyelni, hogy érkezéskor és távozáskor megcsókolják a síremléket, mondván: „mintha a halottat csókolnám meg". (1992)
