Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
100 Néphit, népszokás, népi vallásosság Ágy, láb, lipiek, Szent András kírlek, Mondd meg nekem, kedvesem, Ki lesz az én jegyesem! Ezután egyesek szerint a leány éjszaka jövendőbelijével álmodott, mások szerint viszont amilyen keresztnevű férfival találkozott másnap először, olyan nevű lesz a férje is. Ugyancsak Szőgyénből és szintén András napjához kapcsolódik a következő házasságjósló hiedelem is: Szent András előestéjén a lányok egy piros almára vizet öntenek, majd az almáról lecsorgó vízben megmossák arcukat. Az almát éjjelre szoknyájuk zsebébe teszik. Kora reggel kimennek az utcára, s amilyen keresztnevű férfival találkoznak először, olyan nevű lesz a férjük. Ugyancsak almával kapcsolatos az alábbi, kéméndi hiedelem: Luca napján a lányok az alma héját egy darabban hámozták le. Miután a héját a hátuk mögé dobták, megfigyelték, milyen betű formáját vette fel az összetekeredett almahéj. Úgy vélték, hogy majd jövendőbelijük neve is arra a betűre fog kezdődni. A vizsgált terület minden települése endogám jellegű volt (bizonyos kivételt csak az Alsó-Garam menti kurtaszoknyás hatfalu képez, ahol viszont csoportendogámiát figyel hetünk meg). Ebből adódóan a falvak fiataljai lényegében már gyermekkoruk óta ismerték egymást. Az ifjúkor számos közös munka- és szórakozási alkalma (fonó, tollfosztás, kukoricafosztás, bálok stb.) aztán hozzásegített ahhoz, hogy ismeretségből barátságok, szerelmek szövődjenek. Hogy ezeket a spontán kialakult érzelmeket, kapcsolatokat a szülők mennyire vették figyelem be, azzal kapcsolatban meglehetősen eltérőek a vélemények. Az mindenesetre törvényszerűnek látszik, hogy általában a tehetősebb szülők, nagygazdák szóltak bele gyermekeik párválasztásába. Fél Edit ezzel kapcsolatban leír egy martosi házasságelőtti szokást, amelynek lényege, hogy a tehetősebb gazdák a gyermekeiket már kicsi koruktól fogva, eleve egymásnak nevelik. Úgy is nevezik őket, hogy szeretők (Fél 1941). Az ismertetett szokás persze inkább egyedi jelenségnek számít, még akkor is, ha a harmincas évek végén több ilyen esetről is tudtak a martosiak. A jobb módúak az Alsó- Garam mentén is igyekeztek összeboronálni gyerekeiket. Gyentölésnek mondták, amikor a nagynénék vagy más rokon, ismerős idős asszonyok ajánlgattak a legénynek menyaszszonyt. A tömegét tekintve nyilvánvaló, hogy a több-kevésbé kölcsönös vonzalmakon, érzelmeken alapuló párválasztás volt az általánosabb. Az alábbiakban egy ilyen lakodalommodell felvázolására teszek kísérletet. Mivel a vizsgált tájegységről meglehetősen nagyszámú lakodalomleírással rendelkezünk64, most nem ezek kompilációszerű, rövid összefoglalását adom, hiszen a rendelkezésre álló terjedelem szinte lehetetlenné teszi a sok szempontú, megfelelően árnyalt bemutatást. Úgy gondolom, hogy sokkal eredményesebb, hasznosabb lehet, ha egy jó publikálatlan gyűjtés65 alapján a martosi esküvőt és lakodalmat mutatom be azzal, hogy az esetleges eltérésekre, a vizsgált tájegységen belül tapasztalható különbözőségekre a megfelelő helyeken rámutatok. Ha a fiatalok kapcsolata valóban komolyra fordult (egyébként gyakran évekig is udvarolt a legény a lánynak, s ebben a fázisban már ott is aludhatott), szóval, ha a fiatalok valóban elhatározták, hogy összeházasodnak, és a szülőknek sem volt kifogásuk a frigy 64 A teljesség igénye nélkül: Csókás 1988; Dobainé 1988; Nyitrai 1976. 65 Kovács Stella 1984-es gyűjtése a komáromi Duna menti Múzeum folklóradattárában.
