Lelkes Gábor - Tóth Károly (szerk.): Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2005 (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
1. Válogatott tanulmányok és adatok a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonakozólag
80 Válogatott tanulmányok és adatok - Vybrané štúdie a údaje zöme által romának minősítettek nagy része nem vallja magát romának.) A két időpontban kimutatott eltérés értelmezése problematikus. (1991-ben 1,9%-kal, 2001- ben 10,6%-kal volt magasabb anyanyelv szerint a romák aránya, mint nemzetiség szerint.) A romák száma regionálisan is eltérő mértékben változott a kilencvenes években. Nem világosak a tendenciák sem: vajon a magukat romának vallók milyen arányban „regrutálódtak" az egyes nemzetiségek közül, s a magukat romának vallók etnikai kötődése mennyire stabil? Az is kérdés, hogy a korábban (1991 előtt) magukat más nemzeti kisebbségekhez tartozó, jelenleg romaként identifikálódók bevallása viszonylag tartósnak minősíthető-e, vagy egy kisebb-nagyobb részük számára egyfajta átmeneti állapotot jelent egy más, nagy valószínűséggel a többségi hovatartozás felé. Ezért az ukrán és ruszin nemzetiségűeket együtt, egy közös blokkban elemzzük. A ruszinok csak 1991-ben jelentek meg külön nemzetiségként Szlovákia nemzetiségi palettáján. A korábbi évtizedekben jobbára ukránnak minősítették őket. Az 1991-es és a 2001-es népszámlálás adatai szerint az ukránok illetve ruszinok autoidentifikációja jelentősen különbözik. A ruszin közösséghez tartozók száma 1991-hez viszonyítva jelentősen megnőtt (mellyel párhuzamosan az ukránok száma csökkent). A két nemzeti közösséghez tartozók megoszlása egy sajátos szempontból ellentétes: az ukrán nemzetiségűek száma jelentős mértékben magasabb az ukrán anyanyelvűeknél az 1991-es és a 2001-es adatok szerint is. 1991-ben nemzetiség szerint 13281, anyanyelv szerint 9480 fő volt az ukránok száma. 1991-ben 28,6%-kal, 2001-ben 27,1%kal volt magasabb anyanyelv szerinti számuknál. Ily módon az ukrán nemzetiségűek több mint egynegyede más, legnagyobbrészt ruszin (2996 fő) anyanyelvűnek vallja magát. A ruszinok esetében a helyzet fordított: 1991-ben és 2001-ben is igen jelentősen meghaladta a ruszin anyanyelvűek száma a ruszin nemzetiségűekét. 1991-ben 186%-kal, 2001-ben 127%-kal volt magasabb. A ruszinok viszonylag gyenge nemzetiségi tudata egyrészt a korábbi évtizedekben rájuk kényszerített ukrán „identitás” illetve a szlovák irányba történő hasonulás következménye, melyet feltehetőleg meghatározó mértékben felerősített, hogy saját identitásukat hivatalosan évtizedeken keresztül nem vállalhatták, s általában vagy a többségi szlovák, vagy egy más kisebbségi, az ukrán nemzetiség tagjainak vallották magukat. Az, hogy jelentős részük inkább az előbbi, a többség irányába mutató hasonulást választotta, támasztja alá, hogy (2001- ben) a ruszin anyanyelvűek többsége (28 885 fő) szlovák nemzetiségűnek, s csak ettől kisebb részük 22 751 fő vallotta magát ruszin anyanyelvűnek. Végezetül a németek nemzetiségi és anyanyelvi hovatartozásának összefüggéseit elemezzük. Első pillantásra megfigyelhető, hogy jelentős mértékben csökkent (42,9%ról 17,4%-ra) esetükben a nemzetiség és az anyanyelv szerinti hovatartozás közti különbség. Azaz a német anyanyelvűek relatív többlete töredékére csökkent. Feltevésünk szerint e változás mögött a németek etnikai „pozíciójának” a rendszerváltást követő gyökeres mértékű változása áll. A rendszerváltás előtt a németekkel szemben megmutatkozó negatív viszonyulások („bűnös nemzet”) a rendszerváltás után előjelet váltottak: a német identitás vállalása az „új világ” új értékrendje szerint felértékelődött. E folyamatot komplexebben láthatjuk, ha nemcsak a rendszerváltás utáni adatokat vesszük tekintetbe, hanem az ezt megelőzőket is. 1970-ben (1980-ban nem kérdeztek rá az anyanyelvre) több mint kétszerese (107%-kal magasabb) volt a német anyanyelvűek száma a német nemzetiségűeknek Nagyrészt ennek tudható be, hogy a német kultúrkörhöz tartozó német anyanyelvűek egyre nagyobb része nemzetiségének is a németet vállalta.
