Lelkes Gábor - Tóth Károly (szerk.): Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2005 (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
1. Válogatott tanulmányok és adatok a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonakozólag
78 Válogatott tanulmányok és adatok - Vybrané štúdie a údaje helyzet: az ukrán anyanyelvűek száma 2935 fővel (-27,1%-kal), a szerbeké pedig 23 fővel (-5,3%-kal) alacsonyabb mint anyanyelv szerint. Az előző esetben az eltérés az ukrán-ruszin etnikai hovatartozás bizonytalanságaira vezethető vissza. (A ruszin nemzetiség először az 1991-es népszámlálás alkalmával jelenik meg a nemzetiségek listáján, korábban a ruszinok (nagyrészt) az ukrán nemzetiség kategóriájában voltak kimutatva.) A szerb közösség adatainak az általános trendektől való eltérését az igen alacsony lélekszám magyarázhatja. A többségi és kisebbségi közösségek e két etnikai hovatartozás mutatójának eltérései a két változó pozíciójával, súlyával (is) magyarázható a (cseh)szlovák közéletben, hivatali gyakorlatban. Bizonyos szempontból az előzőt keményebb, az utóbbit puhább mutatónak is tekinthetjük. A nemzetiség szerinti hovatartozás volt hosszú időn keresztül az etnikai kötődésre utaló egyetlen hivatalos adat. Manifeszt (látható) mutatónak is tekinthetjük, mivel évtizedeken át a különböző űrlapokon nyomtatványokon, korábban a személyi igazolványokban is fel volt tüntetve. Úgy is fogalmazhatunk, hogy valamilyen nemzeti kötődés nyílt vállalása és az adott nemzetiséghez való tartozás deklarálása között - nemzetiségenként eltérő mértékben- erős összefüggés mutatkozik. Az anyanyelv szerinti hovatartozás viszont rejtve maradt, mivel okmányokban nem szerepelt, csak a népszámlálás során került lekérdezésre. Ugyanakkor az anyanyelv szerinti hovatartozás egy-egy etnikum esetében azt az „etnikai potenciált” jelenti, amiből az adott közösség reprodukálódik, a nemzetiség szerinti bevallás pedig a már „realizált” etnikai deklarációt jelenti. Ezért nem túl merész állítás azt feltételeznünk, hogy a nemzetiség szerinti hovatartozás alapján erősebb (valódi, vélt, vagy óhajtott) kötődést tételezhetünk fel mint az anyanyelvi bevallás szerint Azokhoz a nemzeti közösségekhez tartozók számát, ahová többen tartoznak nemzetiség mint anyanyelv szerint - a más etnikai kultúrákból érkezők gyarapítják. Ezek egyfajta vonzást gyakorolnak más etnikai közösségek tagjaira. Azok a nemzeti közösségek, ahová anyanyelv szerint tartoznak többen nem képesek származás szerinti „teljes" etnikai potenciáljukat reprodukálni. Általában a származásuk szerint számon tartott tagjaik egy kisebb-nagyobb része etnikai csoportot változtat. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az előzők asszimiláló, az utóbbiak inkább asszimilálódó közösségeknek tekinthetők. Ez utóbbiak interetnikai pozíciója annál kedvezőbb, minél kisebb az eltérés az anyanyelv és a nemzetiség szerinti számuk között. Ahhoz, hogy reálisan vehessük tekintetbe az anyanyelv, illetve nemzetiség szerinti hovatartozás különbségeit, nem elégedhetünk meg csupán a 2001-es adatok vizsgálatával. Górcső alá kell vinnünk egy viszonylag hosszabb időszakot, esetünkben a kilencvenes években lezajlott etnikai folyamatok e két változó szerinti változásait.
