Lampl Zsuzsanna: A szlovákiai magyarok szociológiája. 1. Szlovákiai és magyar (Somorja, 2012)
I. Kiindulópontok
20 I. Kiindulópontok zetfelfogás alapja. (...) A második típus ezzel szemben egy történelmi közösség megtestesüléseként, egy identitásérzés kifejeződéseként, egy természetes rend megnyilvánulásaként fogja fel a nemzetet. Ez a kulturális, szerves, kötődésen alapuló nemzet a német eszmény alapja” (Dieckhoff, 2002:7). A nemzetfejlődésről szóló elemzések azonban cáfolják a politikai és a kulturális nemzet közötti áthidalhatatlannak látszó ellentétet (Renan, Weber, Hutchinson, Smith és mások). „A nemzetet a nacionalisták teremtik. A nacionalizmust ebből a szempontból a létező vagy potenciális »nemzet« autonómiájának, egységének és identitásának kialakítására és fenntartására irányuló ideológiai mozgalomként határozhatjuk meg. (...) A nacionalisták természetesen nem teremthetnek, és nem is teremtenek nemzeteket a semmiből. A választott populációban és annak társadalmi környezetében legalább néhány embernek támogatnia kell a nacionalista víziók megalkotóinak célkitűzéseit és tevékenységét. A közös célok, az autonómia, az egység és az identitás megvalósításához a kultúra és a szövetség valamiféle hálózatkezdeményeire van szükség, amelyek körül, s amelyekre támaszkodva a nemzet építménye »felépülhet«.” (Smith 2004:206) Másutt: „A nemzeti lét polgári összetevőinek kialakulásához meg kellett várni az ipari forradalmat, illetve annak következményeit. A nemzet etnikai elemei viszont már teljesen kifejlődtek” (i. m. 216). Illetve: „a nemzet modem kulturális és politikai közösség” (i. m. 227.), s még hozzáteszi, „nem meglepő, hogy a két szféra találkozásának elősegítése térben és időben a nacionalisták legfőbb célja szerte a világon.” Nemcsak arról van tehát szó, hogy a nemzet mindkét elemet, a kultúrát és a politikumot is tartalmazza (Hobsbawm,9 Hroch,10 Hutchinson,11 Smith), hanem arról is, hogy „a politika és a kultúra soha nem válik külön a nemzeti mobilizációs folyamatoknál, bár az időbeli lefolyás és a gyakorlati feltételek esetenként eltérők lehetnek”, vagy ami talán még inkább kifejezi a két elem kölcsönhatásának bonyolultságát, az a „kultúra és a politika közötti finom dialektika” (Dieckhoff, i. m. 11. és 22.). A nemzettel kapcsolatos kulcskérdésekre adott különböző válaszoknak több könyvtárnyi irodalmuk van. Az előbbiekben csupán tömör ismertetésükre vállalkoztam, s továbbra sem áll szándékomban az egyes elméletek alapos ismertetése és összegzése. A továbbiakban csak a szlovákiai magyarok szociológiai kutatása szempontjából általam legérzékletesebbnek, legfontosabbnak és leginspiratívabbnak tartott koncepciókat vázolom fel, ám úgy gondolom, ezek is kellőképpen illusztrálják a problémakör bonyolultságát. A hétköznapi életben a nemzetet sokan tartják öröktől fogva létezőnek és objektiven adottnak, mint egy elmozdíthatatlan sziklát, amely az idők kezdete óta ugyanazon a helyen áll, s a nemzethez tartozó egyének életének, önazonosságának, más szóval identitásának szilárd pontját képezi, vagy másképpen mondva úgy képzelik el, hogy „az emberek ugyanúgy rendelkeznek nemzetiséggel, mint beszédkészséggel vagy látással” (Smith 2004:207) Viszont a társadalomtudományban, így a szociológiában is uralkodó felfogás szerint a nemzet történelmi képződmény, amely a társadalmi fejlődés bizonyos fokán jött létre. „A nemzet új jelenség a történelemben”, mondja Emest Renan francia 9 Hobsbawm szerint a nemzet politikai közösség, de szüksége van a kultúrára, amit „az etnikai elv” biztosít, mert ez jelenti számára a „történelmi kutyabőrt”, amit a politika nélkülöz, viszont szüksége van rá. 10 Hroch szerint a nemzet három elemből áll - közös sors, nyelv és kultúra, a polgárok csoportjának szerveződése az egyenlőség elvei szerint -, vagyis ezek között ugyanúgy megtalálható a kultúra, mint a politika (Hroch 2000:5) 11 Hutchinson azért is bírálja a modernista paradigmát, mert szerinte ez a nemzetet politikai nemzetnek, „racionális politikai szervezetnek” tekinti, amely nem lényegéből adódóan, hanem legfeljebb csak díszítőelemként használhat etnikai szimbólumokat (vö. Hutchinson 1994, 1. fej.)
