Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (Somorja, 2010)

Magyar anyanyelvi nevelés

A magyar lingvicizmus és ami körülveszi

dívik, tudományosan védhetetlen. így tudta ezt már Gombocz Zoltán (1931) is, akinek érveit „százszor annyi tudós elme ezerszer annyi érve" máig sem ingatta meg, csöppet sem.

De van Sebestyénnek egy olyan érve a nyelvi értékelés mellett, amit sokan figyelmen kívül hagynak, hagyunk. Az emberi alaptermészet olyan, hogy ha két valami közül választhatunk, értékelve választunk. Szeretjük tudni, szeretnénk tudni, melyik a jobb, helyesebb. A magyar standard nyelvi ideológiának is ez az egyik fő éltető eleme. Ezzel bizony ideje számot vetnünk. Az az intellektuálisan rendjén való egykori strukturalista érvelés, hogy „minden emberi nyelv egyformán fejlett, logikus, rendszeres, stb.”, a nyelvi türelmetlenség, a nyelvi diszkrimináció leküzdésében semmilyen eredményre nem vezetett. Ahogy Wolfgang Wölck mondta egy brüsszeli konferencián 1997 tavaszán: It doesn't buy you a cup of coffee - ez a strukturalista érvelés fabatkát sem ér.

6.11. Mit lehet akkor tenni?

Hogy mit lehet ilyenkor tenni, azt most se Bakró-Nagy Marianne-nak, se másnak nem árulom el, mivel magam sem tudom pontosan. De egy dolog biztosnak látszik: a magyar nyelvészetben szalonképtelenné kell tenni a magyar standard nyelvi ideológia ma is dívó változatát. Ha ez megtörténik, a tanárképzésünk is megváltozhat, s akkor a magyar iskolák se lesznek a magyar lingvicizmus kialakításának színterei, de lesznek majd a nyelvi előítéletek táplálta társadalmi diszkrimináció csökkentésének intézményei. Angliában ez részben már megtörtént - Hudson & Walmsley (2005: 613) beszámolója rá a bizonyság: olyan nemzeti alaptantervet léptettek érvénybe, amelyből hiányzik a preskriptivizmus, sőt, ami - legalább is papíron - a kettősnyelvűséget favorizálja: a standard angolnak hozzáadó tanítását szorgalmazza. „A preskripció halott - a nemstandard változatokat és az informális regisztereket tolerálják; a változatosságot elfogadják, de a különféle változatok különféle beszédhelyzetekben helyénvalók, ezért a figyelem a nyelvi változat és a kontextus összeillesztésére irányul" (Hudson & Walmsley 2005: 615; saját fordításom, K.M.). Az angol iskolai gyakorlat persze még nem tart itt, az még a tanügyi dokumentumok mögött kullog. De a dokumentumok már megváltoztak. A preskriptív helyesség már nem iránymutató elv, a lingvicizmus állami, közoktatásbeli támogatása a hivatalos dokumentumokból kikerült, s ez az angol nyelvészeknek is köszönhető.

87