Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (Somorja, 2010)

Magyar anyanyelvi nevelés

Magyar anyanyelvi nevelés

Chambers (1992/1998) megmutatta, hogy a nyelvi szabályok komplexitásának nagy szerepe van abban, hogy az emberek mennyire könnyen sajátítják el anyanyelvűknek egy másik nyelvjárását. Például fiatal kanadaiak, amikor Angliába költöztek, könnyen megtanulták a magánhangzók közti f zöngétlenítését (tehát azt, hogy például a letter ’levél’ szót a kanadai [d] hang helyett az Anglia déli részén szokásos [t] hanggal ejtsék, mivel ez egy egyszerű és kivétel nélküli szabály), de nehezen tanulták meg a dance ’táncol’-féle szavak angliai kiejtési szabályát, vagyis hogy a kanadai [dæns] ejtés helyett [da:ns]-ot mondjanak. Ennek a tanulási nehézségnek az az oka, hogy a [dæns] -» [dams] szabály komplex szabály, olyan, ami alól számos kivétel is van, például a dance szóra hangtanilag teljesen hasonlító pants ’nadrág’ szó kiejtésében nincsenek változatok, azt mindenki [æ]-vel ejti.

Vegyük most szemügyre a magyar nyelvi változókat a tanulhatóság szempontjából! Kiinduló feltételezésünk szerint az anyanyelvváltozat elsajátítása problémamentes, akkor is, ha ez sok szabálytalan kivétel megtanulásával is jár. Azonban egy második nyelvjárás rendhagyó alakjainak, szabályainak a megtanulása iskoláskorban vagy később jelentős tanulási problémákat okozhat.

Annak, aki az eszik, iszik stb. igék egyes szám első személyű alakját k-val mondja (vagyis a helytelenített eszek, iszok alakokat használja), ha meg akar felelni bizonyos elvárásoknak, csak annyit kell tennie, hogy a k helyett m-es alakokat mond. Ez a „cseréld a k-\ m-re" szabály viszonylag könnyen megtanulható.

Annak, aki a feltételes egyes szám első személyben én kapnák-ot mond a nyelvművelők szerint helyes én kapnék helyett, meg kell tanulnia megsérteni a magyar nyelv egyik legerősebb, legáltalánosabb szabályát, vagyis a magánhangzó-illeszkedést. A gyermeknyelvi kutatásokból tudjuk, hogy a magánhangzó-illeszkedés szabályát/szabályait a magyar anyanyelvű gyerekek jóval korábban elsajátítják, minthogy a feltételes ragozást megtanulnák. Ha egy kisgyereknek a családjában „nák-olnak”, akkor a kisgyerek is nákolva tanul magyarul beszélni, betartja az illeszkedési szabályt még abban az egyetlen esetben is, amikor a kodifikált standard szerint beszélők azt megsértik. Iskoláskorban, vagy később ezt a szabálysértést igen nehéz már megtanulni. (Akik azonban olyan családba születtek, ahol nem nákolnak, ezt a szabálysértést is könnyen elsajátítják, mert a beszéd tanulásának kezdeti fázisaiban bármit meg lehet tanulni, a szabálysértéseket is.)

72