Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (Somorja, 2010)
Szociolingvisztika
Szociolingvisztika A szótárszerkesztés eme fázisát herélés-nek nevező Kiss Lajos úgy emlékszik, hogy „Ha Siklós Margit feltette azt a kérdést, hogy »Nyelvtanilag szükség van erre?«, akkor annak a címszónak, jelentésnek vagy példamondatnak a sorsa meg volt pecsételve.” (szóbeli közlés 1994. júliusában). A szótár első két kötetének, a Román Népköztársaság hivatalos tiltakozását követően, készült egy purgált változata is, melyet a kiadó „változatlan utánnyomásként” hozott forgalomba. A „botránykövek” némelyike túlélte a purgálást, például az anyaállam, államvallás, hátramozdító. Kihagyták azonban az anyaország címszó 2. jelentésének példamondatát: 1848. március 15-én követelték Erdélynek az ~gal való egyesítését. E mondat tehát olvasható az 1959-ben megjelent I. kötetben, de nincs benne az 1966-ban megjelent, cenzúrázott, és az eredeti változatlan utánnyomásának álcázott kötetben. Akkoriban a szócikkek ideológiai átalakítását a nyomdai tükör megbontása nélkül kellett elvégezni, így például a Csángó cikkéből, mivel új változata az eredetinél egy teljes nyomdai sorral hosszabbra sikeredett, kihagyatták a Csokonaitól származó példát: Vajha ... a csángó magyar is polgártársunk lenne. A III. kötettől kezdve azonban ilyen nyomdai kényszer már nem volt, mert az ideológiai lektorálás a szótárszerkesztéssel párhuzamosan zajlott, tehát változatlan utánnyomásnak álcázott purgált kötetek sem jelentek már meg. Ezért ha nem maradt volna fenn semmilyen ideológiai lektori jelentés, sosem tudtuk volna meg, hol kényszerültek a szótárszerkesztők engedni a lektori követeléseknek. De fennmaradtak ilyen jelentések, s ezek egy részét az Akadémiai Kiadó jóvoltából 1995-ben le is xeroxozhattam (I. Kontra 1997a). Volt olyan eset, amikor az ideológiai lektor követelésének a szerkesztők sikerrel álltak ellen, például a Késik szócikkéből nem húzták ki a Vörösmarty-idézetet: Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban? De sokszor, nagyon sokszor, engedniük kellett. Azok a jelentések, amelyekből idézni fogok, 1960-ban készültek, szerzőjének neve olvasható a szótár VII. kötetének függelékében is. Először a cenzúra számomra kihámozható fő irányelveit fogom illusztrálni, ezt követően a szépirodalmi idézetek sorsára összpontosítok. Fontos körülmény azonban, hogy azok a szócikkek, amelyeket a lektorok véleményeztek, ma már nem állnak rendelkezésre, mivel Országh az ÉrtSz. megjelenése után minden cédulát és szerkesztési segédletet megsemmisíttetett. Amíg a „delfinológus” Szörényi Lászlónak rendelkezésére állt az eredeti szöveg és a cenzúrázott, én nem tudom őket összevetni. Szörényitől eltérően én azonban böngészhetnem a cenzori jelentéseket, de csak következtethetek arra, miről szólnak, ha összevetem őket a megjelent szócikkekkel. Lássuk hát! 38
