Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (Somorja, 2010)
Nelvi jogok, nyelvpolitika
Nyelvi jogok, nyelvpolitika román nem lehet második nyelv. Ámde: vajon lehet-e államnyelv? Ha az államnyelv nem oly sértő a románok egy része számára, mint az idegen nyelv, akkor miért nem használják politikusaink az államnyelv-et? Miért védelmezik oly elszántan a magyar kisebbségek jogát arra, hogy az ukránt idegen nyelvként tanulhassák? Amikor tévériporterek, orvosok, festőművészek s persze politikusok az ukránra, románra stb. idegen nyelvként utalnak államnyelv helyett, olajat öntenek a tűzre, növelik a feszültséget, fölöslegesen - és felelőtlenül!^ Egymást kioltó akció az is, amikor végre-valahára lehetősége nyílik a kisebbségi magyaroknak saját tankönyveket kiadni (államnyelvből fordított tankönyvek helyett), s amiket kiadnak, azok gyatra, ártalmas tankönyvek. Az Erdélyi Riport 2005. szeptember 29-i számában a „Tanulni a hibákból" című összeállítás hibáktól hemzsegő tankönyvekről számolt be (Csabai és mások 2005). Az egyik környezetismereti tankönyvben egy tízszavas mondat negyedik és tizedik szavának leírása (a beszélgetés-t bezélgetés-nek, a porszívó-1 porszirónak írták) bizonyult megoldhatatlan feladatnak, egy másik tankönyvnek a címét sem sikerült magyarul leírni, ezt nyomtatták ki: Biólogia. 2005. december 17-én egy kolozsvári oktatási konferencián Péntek János megbírált néhány akkor használatos tankönyvet, köztük volt olyan is, amelyben felelősség helyett felellőség olvasható, s olyan is, amely szerint „a minőség latin szó”. Föltehető, bár nem bizonyítható, hogy a szerző azt szerette volna közölni, hogy „a »minőség« jelentésű kvalitás latin eredetű szó". A tankönyvkérdés a kisebbségi magyar iskolaügy egyik legfontosabb kérdése. Ha úgy tetszik, sorskérdés. A nyelvileg gyatra fordítások, a szakszerűtlen kiadói-szerkesztői munka „gyümölcsei" a romániai (s tegyem én hozzá: a szerbiai s a többi kisebbségi) magyar iskolás gyermekek elleni merényletek - mondta 5 5 Tudom, hogy a többségi nyelvek idegen nyelvnek hívása azért jelentett bizonyos fokú előrelépést, mert sok esetben ugyanazt a nyelvtant és irodalmat kell(ett) tanulnia a kisebbségi magyar diáknak, amit a többségi diákok anyanyelvűk nyelvtanaként s irodalmaként tanulnak, holott - amint Szilágyi N. Sándor szokta mondani - megtévesztő módon két külön tantárgynak van azonos neve: a román nyelv és irodalom a román diákoknak anyanyelvűkkel kapcsolatos tantárgy, a magyar diákok számára nem-anyanyelvi tantárgy. A két tantárgy tanításakor a céloknak, a módszereknek, a tananyagoknak és a követelményeknek el kell térniük egymástól. Azt is értem, hogy Szlovákiában a magyarok idegenkednek az államnyelv használatától, mert az számukra óhatatlanul felidézi a Na Slovensku po slovensky! asszimilációs lózungot is. Mindazonáltal a közszereplőknek tudniuk kellene, hogy mikor, hol, melyik kifejezést használják - ha nem akarnak a magyaroknak ártani. 188
