Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (Somorja, 2010)

Trianon utáni magyar nyelvváltozatok

Az anyanyelvű felsőoktatás előnyei és hátrányai, ahogy „a nép" látja célokat pedig biztos, hogy nem lehetséges pusztán lingvisztikái megkö­zelítés által elérni” (Vajda B. 2005: 9). A helyben boldogulás mint cél, nyilvánvaló összefüggésben van a trianoni traumával és a magyarlakta területek zsugorodásával. A szülőföld programok, a mostani Szülőföld Alap, az egész „szülőföldezés” (lásd Vida 2006) a menni vagy maradni dilemmára adott egyfajta válasz. A társadalmi és földrajzi mobilitást nem mindenki tekinti normális dolognak. Van, aki ma is egyfajta stabil, stag­náló, immobilis társadalmat képzel maga köré. A vajdasági Magyar Szó­ban Mihályi Katalin közölt velem egy interjút az államnyelv ismeretének fontosságáról (Mihályi 2006a, 2006b), amire Szloboda János nyugalma­zott magyartanár reagált ugyanott. Érvelése jól példázza a társadalmi mo­bilitás figyelmen kívül hagyását. Egyebek mellett ezt mondja: „[Hjelye­­selhető ugyan, hogy a túlnyomórészt idegen környezetben élőknek minél tökéletesebben meg kell(ene) tanulniuk a többség nyelvét (ahol ez nem is okoz különösebb gondot), ám miért volna ez kötelező az anyanyelvi környezetben élő és dolgozó földművesek, gyári munkások, iparosok számára, akik csak a »hivatallal« kénytelen-kelletlen kapcsolatba kerülve hallanak idegen szót, olvasnak más nyelven írt szöveget?" (Szloboda 2006). Szloboda úgy véli, a tömbmagyarságnak (például a zentai magya­roknak) nem létszükséglet, csupán udvariassági gesztus, hogy elsajátít­sák a helybeli kisebbség, de egyben országos többség nyelvét. Zárójel­ben még hozzáteszi ehhez, hogy „emellett üzleti érdek is”. A vitacikkre adott válaszomban (Kontra 2006e) azzal érveltem ellene, hogy egy egész életét Zentán leélő magyarnak (ha jól fizető állása olyan, amihez nem kell szerbtudás) esetleg udvariassági kérdés a jó szerbtudás, de ha egy magyar azért nem kap meg egy állást Zentán, vagy pláne Újvidéken, mert nem tud jól szerbül, akkor a szerbtudás rögtön nem luxus, nem is udva­riassági kérdés, hanem létszükséglet. S mivel nagyon nehéz - ha nem lehetetlen - megtervezni, hogy valakinek élete folyamán milyen nyelvek tudására lesz szüksége, a kisebbségi magyar iskolák akkor (és csak ak­kor!) teszik jól a dolgukat, ha magas szinten kétnyelvű diákokat bocsá­tanak ki falaik közül. 10.4. Félelem a politikusainktól Nekem, mint magyarországi „megfigyelőnek” kissé alaptalannak tűnt az a félelem, amit egy tannyelvvel kapcsolatos parázs vitában fogalmazott meg egy környező országbeli magyar egyetemi oktató, nevezetesen: ha 121

Next

/
Thumbnails
Contents