Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (Somorja, 2010)
Trianon utáni magyar nyelvváltozatok
A tankönyvek nyelve és a magyarigazolvány tankönyveket a kisebbségi diákok kulturálisan is és nyelvileg is bizonyos fokig idegennek éreznék.® Véleményem szerint a legjobb megoldás az lenne, ha a tankönyveket kisebbségi és magyarországi tanárok együtt írnák, pl. egy biológiakönyvet írhatna egy kecskeméti és egy sepsiszentgyörgyi tanár, vagy egy földrajzkönyvet írhatna egy kishegyesi és egy szolnoki tanár és így tovább. A tankönyvkérdés a kisebbségi magyar iskolaügy egyik legfontosabb kérdése. Ha úgy tetszik, sorskérdés. A nyelvileg gyatra fordítások, a szakszerűtlen kiadói-szerkesztői munka „gyümölcsei” a romániai (s tegyem én hozzá: a szerbiai, s a többi kisebbségi) magyar iskolás gyermekek elleni merényletek - mondta Szilágyi N. Sándor egy decemberi kolozsvári konferencián, s ebben egyáltalán nem túlzott. Az a szomorú, hogy a sajtó ezekről a merényletekről nem ad hírt.6 7 Mindenki emlékszik - mondta Szilágyi -, hogy mennyit írtak a lapok a magyarigazolványról, annak ilyen-olyan értékéről, hogy ki kapjon, s ki ne kapjon, hogy hol mennyien váltották ki stb. A magyar tankönyvmizériáról nem írnak a lapok, nem beszélnek a közszereplők, a dolognak nincs „hírértéke”. Pedig a kisebbségi magyarok jövője szempontjából ennek sem kicsi a jelentősége. Ha valahol összevonnak egy magyar iskolát egy többségi iskolával, az bekerül a hírekbe, s ez rendben is van. De hogy a meglevő magyar iskolákban milyen minőségű tankönyveket használnak, s miért nem használnak sokkal jobbakat, arról nincs híradás, nincs közbeszéd, nincs társadalmi vita sem. A kisebbségi magyarok jövője pedig sokkal inkább múlik tankönyveik minőségén, mint azon, hogy van-e magyarigazolványuk, vagy nincs... Kiegészítés (2010) Hogy a tankönyv-biznisz nagy biznisz, azt jól tudtam, de ha nem tudtam volna is, cikkem első megjelenése után egy környező országbeli tapasz-6 A nyelvi különbségekre érzéketlen magyarországi tankönyvexportot példázza az, amikor az 1990-es évek elején Kárpátalján olyan magyarországi könyveket is használtak, amelyekben az ö betűt egy öv rajzával tanították, csakhogy a kárpátaljai gyerekek az őv-et sz/J-nak hívják. Az /'betűt egy itató rajzával tanították, de kárpátaljai gyerek még sosem látott olyan tárgyat, amilyet a tankönyv rajza mutat (lásd Kontra 2003: 508). 7 A szabályt erősítő néhány kivételt leginkább nyelvtudósok cikkeiben olvashatjuk. Például a romániai magyarok gyatra románkönyveiről s a magyar politikusok ebben viselt felelősségéről lásd Péntek (2002) és Szilágyi (2005) írásait. 115
