Hardi Tamás et al. (szerk.): Magyar-szlovák agglomeráció Pozsony környékén (Győr-Somorja, 2010)
Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy
220 Reisinger Adrienn A mosonmagyaróvári kórház igazgatója hasonló jelenséggel találkozott, számára is meglepetés volt, hogy a szlovák állampolgárok jellemzően nem Magyarországon veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat (de hozzáteszi, az itt letelepedett osztrákok sem), még a sürgősségi ellátást is inkább Szlovákiában. Az igazgató kiemelte, hogy szívesen tartana fenn együttműködési kapcsolatot csallóközi intézményekkel (mint pl. amilyen a párkányi és az esztergomi kórház között van, bár évente egyelőre ott is csak néhány beteget érint), van szabad biztosítási kapacitásuk, igy el tudnának látni szlovákiai állampolgárokat, továbbá ha szükséges, szlovák nővéreket is tudnának alkalmazni. Az igazgató az együttműködésnek kétféle útját látja a jövőben. Egyrészt modell értékű együttműködés formájában ki lehetne alakítani a határ két oldalán lévő kórházak között rendszeres napi kapcsolatot. Ehhez szívesen igénybe venne az intézmény akár szakmai segítséget is (pl. a jelen kutatást végző intézményektől). Másrészt, mivel köztudott, hogy Szlovákiában az utókezeléses és fizikoterápiás szolgáltatások szűkösek, viszont a mosonmagyaróvári intézménynek volna erre kapacitása, így e téren is megvalósítható lenne az együttműködés, amihez természetesen az igazgató elmondása szerint még nagyon sok tárgyalásra, egyeztetésre volna szükség. 5. ÖSSZEGZÉS, JAVASLATOK A tanulmány a pozsonyi agglomerációs térségben a magyar oldalon vizsgálta azt, hogy a szlovák állampolgárok az oktatási és egészségügyi szolgáltatásokat milyen feltételekkel tudják igénybe venni, tovább ez mennyiben jelent gondot az oktatóknak, orvosoknak. A kutatás során megállapításra került, hogy a magyar oldalon elsősorban az oktatásban aktuális a kérdés vizsgálata, mert az orvosi szolgáltatásokat egyelőre Szlovákiában veszik inkább igénybe az áttelepült családok. Ahogy a tanulmány elején már bemutatásra került, más problémákat vet fel az oktatásban, ha a gyermek úgy vesz részt az oktatásban, hogy közben Szlovákiában él a szüleivel, és mást, ha a család áttelepült Magyarországra. Eddigi kutatásokkal (Kováts-Medjesi 2005; Reisinger 2009) egybecsengenek a jelenlegi vizsgálat eredményei is, miszerint az óvodai és az általános iskolai képzésben inkább olyan gyermekek vesznek részt, akik szüleikkel áttelepültek Magyarországra, míg a magasabb fokú oktatásban inkább határ menti ingázásról beszélhetünk. A kutatási térségben végzett vizsgálatok alapján megállapítható, hogy az alapfokú és középfokú oktatási intézmények közel fele eddig sem, és most sem érintett a szlovák állampolgárok taníttatásában, és az interjúk alapján kijelenthető, nem is várják, hogy a jövőben megjelennek a külföldi diákok az oktatásban, így lépéseket sem tesznek az irányba, hogy felkészüljenek esetleges nyelvproblémákra vagy beilleszkedési nehézségekre. Bár hozzá kell tenni, hogy ez azokban az intézményekben sem probléma, ahol van szlovák állampolgárságú gyermek, egyrészt mert nincsenek nagy létszámban, másrészt mert a külföldiek nagyrészt tudnak magyarul kommunikálni. Az intézmények közül a rajkai óvoda és általános iskola van más helyzetben a felkészülés szempontjából. Az óvodában van szlovák anyanyelvű óvónő, így azon szülők is nagyobb bátorsággal íratják ide gyermeküket, akik nem tudnak folyékonyan magyarul, hiszen a kommunikáció megoldott. Továbbá az általános iskolában is felkészültek arra, hogy a jelenleginél több lesz a szlovák kisdiákok száma, tárgyalások folytak szlovák tanárnő felvételéről is. A közoktatásban fontos felvetés a tandíjfizetési kötelezettség kérdése, hiszen ahogy a tanulmány elején felvázoltuk, nem minden esetben tandíjmentes a külföldiek oktatása. Tandíjmentesség csak akkor áll fenn a közoktatásban, ha a szülők keresőtevékenységet folytatnak Magyarországon, ez viszont csak az átköltözött családokra igaz az esetek nagy részében. A
