Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Tanulmányok - Liszka József: Arany A. László néprajzi munkássága
ARANY A. LÁSZLÓ NÉPRAJZI MUNKÁSSÁGA kezeiben, a formai felépítésben” (Arany 1941b 38). Aranynak ezekben a passzusaiban, szemléletmódjában nem nehéz felismerni Pjotr Bogatirevnek a morva-szlovák népviselet funkcióiról írott tanulmányának a hatását (Bogatirev 1937; magyarul: Bogatirev 1985, 91-181). A viseletnek ez az értelmezése, szemlélete visszaköszön aztán Putz Éva koloni lakodalom leírásának bevezető tanulmányában is (Putz 1943, 33-35). Visszatérve a szlovákiai magyarság néprajzát összegző füzetéhez: Arany a Pozsony környéki falvak bemutatása során beismeri, hogy ezek „nem a szó szoros értelmében vett falvak”. Polgáriasult, nyugatias jellegű településekről van szó, korszerű gazdálkodással, polgáriasuk anyagi kultúrával (Arany 1941a, 4). „Ami mégis közösségbe tömöríti e falvak lakóit, az a szellemi hagyomány, a sajátos és egységes rendszerű nyelvjárás” (Arany 1941a, 5). Utólag, több mint fél évszázad távlatából nehéz és veszélyes is kétségbe vonni az ilyen és hasonló megállapításokat, de mivel ebbe a csoportba sorolta a német többségű Dénesdet és Torcsot is, saját gyűjtési tapasztalataim alapján megkockáztathatom a kijelentést, hogy ezeket a többnyelvű faluközösségeket valami csakugyan egyben tartotta, ám ez nem feltétlenül a nyelv volt. A dénesdi magyarok és németek egészen a második világháború végéig teljes békében, egy faluközösségként élték mindennapjaikat, egy templomba jártak, egy temetőbe temetkeztek, össze is házasodtak. Mészáros János nevű papjukat mind a magyarok, mind a németek egyformán szerették, s csak „Mészáros bácsiként" emlegették nagy szeretettel a Németországba elüldözött egykori dénesdi németek még 1996-ban is (vö. Liszka 1997). A szerző a legnagyobb teret és figyelmet a zoboralji magyar nyclvsziget bemutatásának szenteli. Ezt a térséget ismeri a legjobban, s az. ebben a szövegrészben leírt konkrétumok kéziratos forrásai azóta a már említett Arany-hagyatékból részint elő is kerültek. Mindezekből adódóan Arany itt kísérli meg legalább részben érvényesíteni a népi kultúra szerves egységéről megfogalmazott szempontjait. A zoboralji magyarok népi kultúráját a nyelvjárás, népköltészet, viselet, szokások, építkezés témaköreire összpontosítva jellemzi. Közben kedvenc jelzője a „sajátos”, az „ugoros”, ami a kor szóhasználatát ismerve érthető, ám ma már tudjuk, hogy a zoboralji magyarok népi kultúrája, legalábbis anyagi, gazdasági vetületeit tekintve (és nem csak abban!), szervesen illeszkedik a térség (szlovák) népi kultúrájának rendszerébe (vö. Morvay 1957; Morvay 1980). Talán túlzott szigorúság lenne ezt Arany hibájául felróni (bár épp ő hangsúlyozta a szlovák környezet etnológiai megismerésének a fontosságát), hiszen a népies kultúrák etnikus-interetnikus jegyeinek, kapcsolatainak kérdésköre azóta is élénk vita tárgya a szakemberek körében. Amit sokkal inkább problematikusnak látok, az az, hogy Arany nem látszik figyelembe venni a Zoboralján lezajlott korábbi néprajzi, elsősorban folklorisztikai gyűjtések eredményeit. Tudománytörténeti közhely, hogy az egyik legelső, néprajzilag felfedezett magyar kistáj éppen a Zoboralja volt. Már a 19. század közepéről rendelkezünk egy aránylag részletes szokáslírással (Kelecsényi 1854), s ezt követően is kutatók sora látogatta a tájegységet. Legyen elég itt Atovich Ferenc és Kodály Zoltán gyűjtéseire hivatkozni (Atovich 1900; Kodály 1909; Kodály 1913). Ekkorra már Manga János is elvégezte zoboralji kutatásait (Manga 1938), igaz, hogy eredményeinek zöme csak később jelent meg (Manga 1942; Manga 1943). Elképzelhető lenne, hogy Arany és Manga között semmilyen szakmai kapcsolat ne lett volna? A Kassa vidéki szórványokról is meglehetősen szűkszavúan nyilatkozik, igaz, ezeket a falvakat akkor sem ismertük, és azóta sem ismerjük eléggé. Király Péter dolgozatát a helyi textilművészetről s annak szókincséről viszont kamatoztathatta volna (mert ő nyilván ismerte), ám ezt valamilyen okból kifolyólag mégsem tette meg (Király 1992). 79
