Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Tanulmányok - Vörös Ottó: A tudományszervező Arany
VÖRÖS OTTÓ műveltségét ismerve ez nem volt kevés.) A pozsonyi egyetemen a szláv szeminárium hallgatója volt. Itt a szlovák, illetve akkor még gyakori szóhasználattal a „csehszlovák” nyelv révén a prágai nyelvész iskola elméleti alapjain ismerkedett meg a nyelvtudomány mibenlétével, a nyelvészeti kutatás módszertanával. Jó iskola volt. Jó előmenetelét és tehetségét pedig az bizonyítja, hogy amikor a Šafárik Tudományos Társaság Nyelvtudományi Szakosztálya megszervezi a szlovák nyelvjárások kutatását, az ösztöndíjat elnyert kutatócsoport tagja végzős egyetemistaként, majd kezdő tanárként. A kutatócsoport munkájáról és az ösztöndíj felhasználásáról a Nyelvtudományi Szakosztály elnökének, Václav Vážny profeszszornak a beszámolójából tudunk, melyet a Carpatica 1939-ben közölt (Zprávy o využití prázdninových štipendií, poskytnutých členúm dialektologické komise jazykovedného odboru Učené společnosti Šafaííkovy na Studium slovenských nárečí v letech 1936 — 38). A jelentésből azt is megtudhatjuk, hogy 1936-ban Tóbik István, Szabó József és Arany Albert azért kapott 500, illetve 400 korona ösztöndíjat, mert ebben az évben Gömörben gyűjtöttek szlovák nyelvjárási anyagot. Vážný professzor a dialektológiai munkára szerveződött közösség minden tagját egyértelműen szlovák nyelvésznek tekintette. Ez a beszámoló alábbi mondatával is igazolható: „Cinnost mladých slovenských dialektologû, sdružených za tímto cílem ve zvláštni komisi Jazykovédného odboru a v speciálním oddelení slovanského semináre Komenského university, pokračovala v letech 1936 - 38 slibnč dále, navazujíc na práce vykonané v letech minulých.” (Carpatica, 1939. 149. p.) A közölt szöveg 1937-ről szóló részéből azt tudjuk meg, hogy a most már nem hallgató, hanem tanári státusú Arany néhány korábbi társával a szlovák—lengyel, szlovák-ruszin határtérségben kap gyűjtési feladatot. Ez a megbízatás bizonyára az előző évben elvégzett munkában mutatott rátermettségnek szólt. A jelentés az elvégzett feladat értékelésekor és az ösztöndíj indoklásakor az azonos részfeladaton dolgozók felsorolásakor elsőnek említi Arany Albert nevét, és csak két társával együtt ítél neki 1000 korona ösztöndíjat. Az utánuk következők is csak a felét kapják. Az értékelés értelmezése szerint a felsorolt 12 személy sorrendje nem betűrendes, hanem az elvégzett munka minőségét is jelzi. Vážný professzor kiemeli az önálló kutatómunkára való képességet. Ahogy ő maga fogalmazza: „Z tëchto stipendistű prvých pet pracovalo samostatné na pridelených úsecích slovensko-polského anebo slovensko-ruského pomezí, ostatní omezili se včtšinou jen na sbírání jazykového materiálu z obcí často tčžko prístupných podie dial. dotozníku.” (Carpatica, 1939. 150. p.) A TUDOMÁNYSZERVEZŐ MUNKA KEZDETEI Úgy látszik, a szlovák nyelvjáráskutatás céljait szolgáló ösztöndíjak lehetővé tették, hogy az egyetemi elméleti ismeretek megszerzésében, majd a gyakorlati nyelvjárásgyűjtő munkában kiemelkedő hallgatókra építve szélesedjen és mélyüljön a dialektológiai szakcsoport munkája. A szervezők, főként Vážný professzor széles látókörű tervezését mutatja az a korábban említett tény, hogy a legjobbnak ítélt résztvevőket igényesebb terepre, a szlovák-lengyel, szlovák—ruszin nyelvhatárra küldte gyűjteni. Azt mondhatjuk mai szemléletünk szerint, hogy a modern kontaktológia számára kezdtek anyagot gyűjteni. Úgy tűnik, ez egyelőre egyirányú gyűjtés volt, azt vizsgálták ugyanis, hogy a nyelvszomszédok nyelvi kontaktusa hogyan hatott a szlovák nyelvre. A lengyel, ruszin nyelvhatáron történt gyűjtésről, a Vážnýjelentés is szól, de már 1938. december 1-jén kelt beszámolójában Ján Béder is külön említi, hogy Galgóc környékén a kérdőíves gyűjtés során a „magyarizmusokat” is felgyűjtötte. (Carpatica, 1939. 153. p.) Bizonyára ez a szemlélet tette lehetővé, talán szükségessé, hogy 52
