Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. Lászlóról szóló írások
KISEBBSÉGI ÖNVÉDELEM CSEHSZLOVÁKIÁBAN... 16. számában olvasható „keleti kiadás“ megjelölés arra utalt, hogy a Gyepű Hangja „keleti“ megjelentetése esetenként a „nyugati“ lap tartalmának átvételével történt. Az első hónapokban az egyoldalas lapon sem a kiadás időpontját, sem a lapszámot nem jelölték. így a fennmaradt számok alapján nehéz pontosan tisztázni, mikor jelenhetett meg a két lap első száma. Az Észak Szava mint Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség (CSMaDNéSz) „időszaki közlönye“ 1946 húsvétján már létezett, amint azt a „Húsvét tanulsága“ című írást tartalmazó egyoldalas, dátum nélküli lapszám is bizonyítja.8 Az 1946. év egyszerre volt a remények és a rendkívüli megpróbáltatások esztendeje a csehszlovákiai magyarság számára. A békekonferenciára való magyar felkészüléstől, az első világháborút lezáró békerendszernél méltányosabb és tartósabb megoldások ígéretétől a szlovákiai magyarok azt remélték, hogy a magyar békeszerződésben a nagyhatalmak a határok 1919-1920. évi kijelölésénél elkövetett hibáikat korrigálják és a csehszlovák-magyar államhatár megállapításánál figyelembe veszik a magyar-szlovák etnikai határvonalat. Ugyanakkor az év a február 27-én Prágában megkötött csehszlovák-magyar lakosságcserével kezdődött, ami a szlovákiai magyarok körében igen nagy csalódást és még nagyobb félelmeket váltott ki. A szülőföldjük ragaszkodó felvidékiek belátták ugyan, hogy Nagy Ferenc kormánya a csehszlovák hatóságok durva nyomásának engedve valójában kényszerű megállapodást kötött az önként jelentkező magyarországi szlovákok és a csehszlovák hatóságok által áttelepítésre kijelölt szlovákiai magyarok cseréjéről. A nagyhatalmak magyar szempontból kedvező beavatkozásának lehetőségét mérlegelve a Népi Szövetség aktivistái jó ideig a magyar diplomácia súlyos hibájaként értékelték a lakosságcsere-egyezményt. A felvidéki magyar értelmiség 1946 elején mozgalommá szerveződő része 1946 január 24-én Tildy Zoltán miniszterelnökhöz, egy hónappal később Gyöngyösi János külügyminiszterhez címzett levelében jelezte fenntartásait a lakosságcsereegyezmény előkészületeivel és logikájával kapcsolatosan. A Népi Szövetség képviselői mindvégig az etnikai határokkal minél inkább megegyező államhatárok kialakításában látták a magyar-szlovák viszony megoldását, s ezért elutasítottak minden olyan megoldást, amely a szlovákiai magyarságot az általa lakott terület nélkül kívánta Magyarországra kényszeríteni vagy a terület etnikai arculatát a magyarság belső széttelepítésével kívánta megváltoztatni: „Még a Jószomszédi viszony“ kedvéért sem szabad lemondaniuk (ü. a magyar kormány lakosságcsere-tárgyalásokon résztvevő képviselőinek - Sz. L.) az egy tömbben élő magyarokról, s területileg kell a visszacsatolást szorgalmazni a nagyhatalmaknál, mert ez a demokratikus, ez az igazságos, és csak így lesz tartós béke.“9 8 A számozás nélkül megjelent első lapszámok valójában inkább egy-egy aktuális kérdéskörre vonatkozó írásokat tartalmaztak. így pl. a pozsonyi magyarság 1945 májusában elkezdődött tömeges kiutasításáról, az erdélyi magyarság helyzetének változásairól és a szlovákiai helyzettől eltérő fejleményeiről, a csehszlovák népbíróságok magyarokat sújtó működéséről készültek egyoldalas elemzések, beszámolók. Az Észak Szava 1946. május elején megjelentetett kétoldalas húsvéti száma a pozsonyi magyarok ligetfalui táborba való kiüldözéséről szóló híradás mellett igyekezett reményt önteni olvasóiba és azt tanácsolta, hogy kerüljék a nyilvános konfrontációt: „Légy óvatos! Nyilvános helyen ne politizálj! Át kell vészelned még ezt a kis időt! A fiatal magyar demokráciának nem holt mártírok, hanem dolgos magyarok, a munka hősei kellenek.“ 9 Tóth László: „Hívebb emlékezésül...“, id. m. 112-115. A lakosságcsere-egyezményt több más szlovákiai magyar csoport, szervezet, pl. a „Szlovákiában lévő magyar antifasiszták bizottsága“ nevében Fábry József, Ján Kugler, Major Sándor és Szalay István, Péry Rezsőék áttelepült pozsonyi magyar értelmiségiekből álló köre is bírálta. Uo. 119-121, 125-130. Akadt kritikusa a megállapodásnak a magyar külügyminisztériumban is. Ld. Vájlok Sándornak, a minisztérium szlovákiai magyar származású referensének memorandumát, uo. 116—118. 507
