Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. Lászlóról szóló írások
ARANY A. LÁSZLÓ KÉTNYELVŰSÉG-FELFOGÁSA... Ha Arany A. László gondolatait a későbbi kétnyelvűség-kutatók szóhasználatát követve próbáljuk visszaadni, akkor azt mondhatjuk, hogy ha az egyéni szóhasználatban (a parole szintjén) megjelenő interferenciajelenségek gyakoriak lesznek és szabályszerűvé válnak, beépülnek az adott kétnyelvű beszélőközösség által használt nyelvi rendszerbe (a langue elemek szintjére emelkednek), és átstrukturálják azt.s Arany A. László gondolatmenete tehát e tekintetben lényegileg azonos pl. U. Weinreichéval (1953/1974, 1) vagy S. Romaine-éval (1989, 50). Arany A. László arra is rámutat, hogy az idegen elem belépésével a régi struktúra megbomlik ugyan, de egyúttal egy új is keletkezik, mely tartalmazza az integrálódott elemet. A szerző tárgyilagos-tudományos szemléletéből következik, hogy az így létrejött új kétnyelvű nyelvváltozatot nem értékeli, nem tartja rosszabbnak, mint a kiinduló (egynyelvű) nyelvváltozatot. Felfogása tehát jóval modernebb, mint amit ezzel a témával kapcsolatban egyes mai nyelvészek vagy akár egy olyan reprezentatív kiadvány, mint a Nyelvművelő kézikönyv képviselnek.5 6 A Prágai Nyelvészkor tagjai az 1928-as hágai első nemzetközi nyelvészkongresszuson nyilvánosságra hozott tételeikben megfogalmazták: „Egy bizonyos nyelvrendszert módosító nyelvi jelenségek terjedése nem mechanikus, hanem az azt elfogadó szubjektumok készségétől függ. Ilyen értelemben a fejlődési tendenciákkal összhangban vari” (idézi Arany A. László 16. 1.) Weinreich (1953/1974, 25), és a későbbi kétnyelvűség-kutatók is azt a nézetet vallják, hogy a nyelvi kontaktusok hatása ott nyilvánul meg a legerősebben, ahol az idegen elem azonos irányban hat a befogadó nyelv latens tendenciáival. Úgy tűnik azonban, hogy Arany A. László elképzelhetőnek tartja a(z anya)nyelv fejlődési tendenciáival nem egyező irányú változást is, hiszen alább ezt írja: ,A más nyelvűekkel gyakran érintkező nyelvközösség, amely esetleg idegen kulturális szférába is tartozik, szert tehet az adott készségre, s az annál erősebb, minél kiterjedtebb a kétnyelvűség, mindkét nyelv normájának ismerete. Az így meghatározott készség bizonyos lehetőség iránti késztetést jelent, s elehetőség másokkal szemben - realizálódhat. ” (16) 4. A fenti idézetből az is kitűnik, hogy Arany A. László a kétnyelvűséget a H. Paulra visszavezethető hagyománnyal egyezően értelmezi, vagyis kétnyelvűnek azt tartja, aki két nyelv normáját bizonyos szinten ismeri; az újabb szakirodalom viszont a kétnyelvűség lényegét a két nyelv (rendszeres, alternatív stb.) használatában látja (vö. Weinreich 1953/1974, 1; Grosjean 1982, 3; Romaine 1989, 10-11). Arany A. László tanulmányában egyúttal arra is kísérletet tesz, hogy a kétnyelvűséget (az idegenszó-használatot) lélektanilag megmagyarázza, ezt írja ugyanis: „A kétnyelvűségnek tehát amennyire lehet egységes, pszichológiailag indokolt nyelvészeti értékelését kell kialakítani, olyat, amely lehetővé teszi a jelenségnek és feltételeinek helyes megítélését az eleven nyelvhasználat vizsgálatában. ” (9) 5 Újabban különbséget tesznek a kölcsönzés, illetve a szubs/trátumhatás következményeként kialakult változások között (vö. Romaine 1989, 70-71), Arany A. László ezt a megkülönböztetést még nem ismerte. 6 „A kétnyelvűség körülményei közt élő külföldi magyarok nyelvhasználatának sajátos vonásai [...] azt mutatják, hogy a két nyelvi rendszer az állandó érintkezésben könnyen egymásba fonódik, keveredik az egyén tudatában, a nyelvérzék nemegyszer bizonytalanná válik, az egyik nyelv kategóriái hozzáidomulnak a másikhoz, a sajátságok megritkulnak, s fennáll a veszélye a nyelvi rendszer megbomlásának. Ez pedig - a megértést ugyan nem, de - a fogalomrendszer kialakítását, a dolgok logikájába való behatolást, az alkotó gondolkodást veszélyezteti. A nyelvi rendszer felbomlásával ugyanis a gondolkodás maga válik az egyénben szervetlenné, bomlottá, felemássá.” (NyKk. I, 1980, 1291.) 501
