Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. Lászlóról szóló írások
A KOLONYI NYELVJÁRÁS VÁLTOZÁSAI... erős és gyenge nyelvváltozat és nyelv, nincs fölérendeltségi viszony a két nyelvváltozat (diglosszia esetében) vagy a két nyelv (bilingvizmus esetében) között. Összegezve eddigi vizsgálódásom eredményeit és a különböző kutatói véleményeket, megállapíthatjuk, hogy ott, ahol az anyanyelv háttérbe szorul, s közéleti funkcióitól megfosztva csupán az informális helyzetekben használt nyelvváltozata él tovább, a köznyelvnek a nyelvjárásokra gyakorolt hatása jóval kisebb, viszont az egyenetlen bilingvizmus következtében egyre nagyobb az anyanyelvben az interferencia. Mindezek hallatára a tisztelt jelenlevők azt a következtetést vonhatnák le, hogy az előadásom bevezető részében tett megállapításom nem helytálló, vagyis hogy a vizsgált nyelvjárás e tényezők hatására mégsem változik. S itt újra csak azt tudom megállapítani, hogy változik, de ez a változás nem olyan erőteljes, mint az anyaországi vagy itteni összefüggőbb magyar vidékek községeinek nyelvjárása esetében. E változásokat előadásom következő részében az egyes mássalhangzó-jelenségeken keresztül szeretném szemléltetni, s kizárólag olyan adatokkal hasonlítom össze, amelyek Arany A. László Kolon nyelvjárásának fonológiai rendszere c. munkájában is előfordulnak. Kolon nyelvjárásának mássalhangzó-jelenségeit a következő kategóriákra bontva mutatom be: nincsen változás, lezajlott változás, zajlóban levő változás. Nincsen változás Arany A. László gyűjtése óta a szótagzáró / kiesésében, hiszen ma is ez a normatív Kolon nyelvhasználatában. A teljességre való törekvés és a fonetikai helyzet szerinti csoportosítás igénye nélkül a szótagzáró l kiesése és az ezt követő pótlónyúlásra hoznék fel példát: koplá, cúkorvá, çcsùpjà, âvà, nevçtve, dógoss, hónáp (= morgen), vót, bőcső, kerbő, örőnyi, gyümőcs stb. Hasonlóképpen t, d, n, I mássalhangzók palatalizációja is erősen tartja magát, bár itt a fonetikai helyzettől függően elég nagyok az eltérések. Legszilárdabb a d és az n i, í előtti palatalizációja, pl. ággyig, nyíz, bájgálógyik (bajlódik), minygyíg, máránnyi, álunnyi, tunnyi, tënnyi, mëgszünyik, mostànyi. De visszaszorult és visszaszorulóban van szó eleji és abszolút szóvég helyzetben a t, d, n palatalizációja (pl. tyinó, tyisztá, tyíz, tyűi, tyűkör; gyiâk, gyicsekégyik, gyícsír, gyisznó, fény, sze'ny, nyőstíny), s egyre ritkább az ly előfordulása is, hiszen elsősorban az 50-60 évnél idősebbek beszédében jelentkezik. Ezzel ellentétben viszont a főnévi igenév képzőjében és az -ódik, -ődik; -kodik, -kedik, -ködik képzőben a palatalizáció olyan rendszeres, hogy nemcsak a 40-es években volt a koloni nyelvjárás egyik meghatározó sajátsága, hanem ma is az: cselekëevik. pundókoevik. törekegvik: áhmnvi. ánnyi, (adni), fínvi. ínvi. Kolon nyelvjárásában a hasonulások terén is találhatunk a köznyelvtől eltérő mássalhangzó-jelenségeket, s közülük most csupán a -va/, -vei rag v-jének viselkedését említeném, mely az Arany-monográfiában sem hasonul, s e téren napjainkban sincs változás (pl. âràmvâ, ûtvâ, dohányról, sokról, ötvç, ôrômvç). A magánhangzóközi l, s, sz, de különösen a szóvégi s nyúlása a vizsgált nyelvjárás olyan további jellegzetessége, amelyben az öt évtized alatt sem történt változás: dőllő, belölle, éllëss, szállók, essők, ápóssá, pórósztossán, borsoss, csípáss, híress, ügyess, veress. 479
