Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. Lászlóról szóló írások
LISZKA JÓZSEF zsony, 1941. Szlovákiai Magyar Művelődési Könyvtár. Szerk. Esterházy János és Aixinger László. Kiadja a Toldy Kör.) A munka két részből áll: a szűk négy oldalnyi általános bevezetőből és a három területi egység alapján tagolt leíró részből. A szerző rögtön az első oldalon leszögezi: „A szlovákiai magyar néprajz még nem létezik. Ez egyelőre még csak feladat marad. Az itt elmondottak csak azt mutatják, mit kell elvégezni.” Nos, ezen elvégzendő munka módszeréhez, szemléletéhez is fölvet néhány, megszívlelendő szempontot: „A szlovákiai magyar falvak életközösségének néprajzi alkata és értéke szerves része az egységes magyar művelődésnek” - ezzel a mondattal nyitja eszmefuttatását, s nem árt rá odafigyelni (egyébként alább aztán, a nyomaték kedvéért, még egyszer megismétli), hiszen szinte a legutóbbi időkig megfeledkezünk róla, s — tisztelet a kivételnek - bizony hajlamosak vagyunk valaminő (azért - hál’ Istennek! - ki nem mondott) szlovákiai magyar népi kultúrában gondolkodni, s kutatásainkat is eszerint végezni. Megfeledkezünk Arany A. László fél évszázados figyelmeztetéséről, mint ahogy az alábbiakról is: „A szlovákiai magyarság peremhelyzete, népi elhelyezkedése fokozottabb követelményeket támaszt. Kötelező a két (szlovák-magyar) művelődési kör ismerete, a közvetlen szlovák környezet etnológiai megismerése. Csak így lehet megvalósítani a tárgyilagos, elfogulatlan és tévedéstől mentes megismerést.” Nos, az utóbbi szűk egy évtizedben ezt az elvet szoktuk ugyan olykor hangoztatni, de a konkrét vizsgálódások során vajmi keveset érvényesítettünk belőle. Ugyanígy szinte fél kézen megszámlálható azon munkák száma, amelyek feldolgozásaik során érvényesítették volna a faluközösségek - Arany szavaival - „szerves egységét”. Amelyek kifejezésre juttatták volna, hogy a „falunak egységes, történelmileg kifejlődött életformája, művelődése, jogrendszere, világnézete, vallási szemlélete és szépszemlélete, valamint tárgyi művelődése van. Mindezek a tényezők összhangban állnak a természeti és gazdasági valóságokkal és viszonyokkal.” Az, hogy Arany A. László szóban forgó munkájának érdemi részében ez a szemlélet nemigen jut kifejezésre, a rendelkezésre álló igen gyér adatmennyiség ismeretében érthető. Az már kevésbé, hogy jószerével igényként sem merült fel az utóbbi néhány évtizedben ez, a népi kultúrát a maga szerves összetettségében bemutató szempont. A bécsi döntést követően, 1938 után Szlovákia területén maradt magyar lakosság három kisebb-nagyobb tömbben elhelyezkedve élt: Pozsonyban és környékén (Pozsonypüspöki, Szunyogdi és Vereknye), a Zoboralján és a Kassa vidéki szórványokon (Magyarbőd, Pályin, Szalánc és Hardicsa). Arany A. László szóban forgó munkájában is e területi elhelyezkedés nyomon követésével mutatja be a térség magyar népi kultúráját. Nem egészen egy oldalt szentel a Pozsony környéki magyar falvak jellemzésére, amelyek „nem a szó szoros értelmében vett falvak. Pozsony közelsége s jó összeköttetése miatt inkább polgáriasodott, nyugatias jellegű települések ezek, amelyek a város mezőgazdasági szükségletének ellátására rendezkedtek be.” Nagyon röviden, szinte csak félmondatokkal jellemzi a gazdálkodást, építkezést, viseletét, s azt, ami szerinte „közösségbe tömöríti e falvak lakóit”, a „sajátos és egységes rendszerű nyelvjárást”. Az az igazság, hogy annak ellenére, hogy a magyar és a szlovák néprajzi atlaszmunkálatok során e falucsoportot érintő kutatópontokon (lásd Pozsonypüspöki) dolgoztak szakemberek, igen sokkal többet nem tudunk a vidék hagyományos népi kultúrájáról. Településtörténetéről, Püspöki Nagy Péter, Franz Zimmermann és Soňa Kovačevičová munkáinak köszönhetően viszont annál többet. Az Arany által is érzékelt „nyugatias”, „polgáriasuk” jelleg Pozsony közelségén túlmenően a térség lakossága német eredetében, kultúrájá-470