Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. Lászlóról szóló írások
TURCZEL LAJOS KAPCSOLATOM ARANY A. LÁSZLÓVAL Arany A. László nevét először 1946-ban hallottam, és akkor egy véletlen folytán személyesen is megismertem őt. Korábban azért nem tudtam róla, mert magyar nyelvészeti és néprajzi munkássága 1939 és 1944 között bontakozott ki a szlovák államban, s onnan kevés tudományos hír jutott el a Magyarországhoz visszacsatolt Dél-Szlovákiába. Én 1939 januárjától 1942 októberéig (a tényleges katonai szolgálatra való bevonulásomig) a budapesti jogi kar hallgatója voltam, s a szlovák államról és magyar lakosságáról csak a sajtóból szerzett átlagos ismereteim voltak, s azokból a nyelvészet teljesen hiányzott. Az 1946 júliusában való megismerkedésem Arannyal a következőképpen történt. Meglátogattam Pozsonyban néhány év előtti budapesti kollégiumi társamat, az érsekújvári születésű festőművész Zmeták Ernőt, s ő beszélgetés közben szóba hozta azt is, hogy az Orlovský-kiadó könyveit illusztrálja. Elvitt az egy szobából álló „kiadóhivatalba”, amely a Mély út (Hlboká cesta) elején volt. Útközben elmondta, hogy Arany A. László tanárt találjuk majd ott, aki a kiadó lektora és mellesleg Jozef Orlovsky nyelvész kollégája. Arany szívélyesen fogadott engem is, és megismertetett a kiadói programmal. A kiadó hivatalos neve ez volt: Vedecké a umelecké nakladateľstvo dr. Jozefa Orlovského (Dr. Jozef Orlovsky Tudományos és Művészeti Kiadója). Az akkor már megjelent vagy még sajtó alatt álló 18-20 kiadvány között volt Ľudovít Novák és Ján Stanislav egy-egy nyelvtani műve, V. Ondrouch történeti munkája, Fr. Zagiba zenetörténeti füzete, valamint Orlovsky és Arany közösen írt szlovák nyelvtana (Gramatika jazyka slovenského). Az irodalmi-művészeti jellegű kiadványok közül, melyeket kivétel nélkül Zmeták illusztrált, engem leginkább Szabó Dezső fő művének, Az elsodort falunak fordítása lepett meg. Ez akkor még nem került ki a nyomdából, de később Zmeták nekem is küldött belőle. A címe: Mizina, a fordítója Valentin Beniak. A modem magyar költészet nagy hívének és kongeniális fordítójának, Beniaknak az Orlovsky kiadónál verseskötete is megjelent (Igric a Mária), valamint két olyan fordítása (Aucassin és Nicolette; Oscar Wilde: Balada o žalári v Readingu), melyekre legkedvesebb magyar költőjének, Tóth Árpádnak a fordításai ihlették őt. Arany a Wilde-fordítással engem is megajándékozott, és ez a könyvecske egyrészt a művészi fordítás ereje és szépsége, másrészt Zmeták remek illusztrációi révén nagyon a szívemhez nőtt, s annyiszor elolvastam, hogy néhány strófája akaratlanul az emlékezetembe ragadt. Mikor aztán másfél évtizeddel később egy társaságban Beniaknak bemutattak, és ő keserűen jegyezte meg, hogy a neve egy magyar irodalmárnak nem sokat mond, akkor én ellenbizonyításképpen csendesen elrecitáltam neki a nagyszerű fordítás két strófáját. Az idős és beteges költő könnyekig meghatódott és megölelt. Az 1946-os futólagos találkozáson - az Orlovskýval közösen írt nyelvtankönyvön kívül - Arany szlovák és magyar tárgyú nyelvészeti munkássága nem jött szóba, s én úgy tekintettem rá, mint a magyar lakosság jogfosztása következtében facérrá vált értelmiségiek egyikére, akinek szlovák barátja adott munkát. Jómagam abban az időben a Párkány környéki 458
