Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. Lászlóról szóló írások
A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR NYELVJÁRÁSKUTATÁS II. FELDOLGOZÓ MUNKA Egy tudományág teljesítményét a feldolgozások színvonalával szokták lemérni. Ilyen szempontból - már elöljáróban megállapíthatjuk - nincs mit szégyenkeznie a csehszlovákiai magyar dialektológiának. A számba vett produkció mennyiségileg szerény ugyan, színvonalában azonban feltétlenül eléri a legjobb magyarországi eredményeket, módszertani kezdeményezésekben nem ritkán meg is eló'zi azokat. Nyelvjárási monográfia mindössze kettő jelent meg, ezek közül a nagyobb értékű Arany Albert László műve: Kolon nyelvjárásának fonológiai rendszere (alcíme: Bevezetés a szerkezeti nyelvjárástanba). Ez a mű kétségtelenül a szlovákiai magyar nyelvközösség kiemelkedő tudományos alkotása, és ezért tartalmáról és értékéről részletesebben kell szólni. Arany monográfiája a Szlovákiai Magyar Közművelődési Egyesület kiadásában, a Szlovákiai Magyar Közlemények 3. számaként 1944-ben Pozsonyban látott napvilágot. Második kiadása 1967-ben jelent meg Bloomingtonban, illetőleg Hágában, az Indiana Egyetem és a hágai Mouton cég közös kiadásában, az Indiana Egyetem Közleményei uráli és altaji sorozatának 85. számaként. A könyv két, bizonyos mértékig önálló részre tagolódik. Az első elméleti jellegű, és egy általános nyelvészeti és dialektológiai bevezetőt, illetőleg egy tömör általános és magyar fonológiát tartalmaz. Ebben a saussure-i alapelveket, illetőleg a prágai iskola, főleg Trubetzkoy fonológiai tételeit foglalja össze, kritikai észrevételekkel, figyelembe véve a prágai iskolán kívüli strukturalizmus számos kiváló képviselőjét is. Témánk szempontjából igen tanulságos a bevezető résznek az a kurta fejezete is, amely a magyar nyelvjáráskutatás módszerét vizsgálja meg, igen higgadt értékelését adva az egymást felváltó metódusoknak. Nagy elismeréssel szól a Csűry Bálint vezette debreceni Népnyelvkutató Intézet munkájáról, annak új, sajátos műfajáról, a jelenségtanulmányokról. Tudtommal ő nevezi először Csűry és tanítványainak nyelvjáráskutató mozgalmát debreceni iskolának. Úgy vélem, ezt az elnevezést a Csűry-kör munkásságára érdemes lenne állandósítani. Arany könyvének másik fő része a koloni nyelvjárás fonológiai leírása. A magánhangzós és mássalhangzós fonémarendszer bemutatását követi az egyes fonémák tüzetes számbavétele szótövekben és toldalék morfémákban, gazdag példatárral. „A disztinktív ellentétek feloldása” című fejezet azokat a jelenségeket vizsgálja meg fonológiai aspektusból és új, részben maga kialakította magyar fonológiai terminológiával, amelyeket fonetikáink az igazodás, hasonulás és összeolvadás jelenségkörében vesznek számba. A könyv utolsó fejezetei a koloni nyelvjárás fonológiai statisztikáját, illetve (függelékként) vázlatos morfonológiáját tartalmazzák. Arany művének közel egy évtizedig semmiféle visszhangja sem támadt a szaktudományban. A csendnek objektív oka is volt, nem is egy: a könyv 1944-ben jelent meg. Ez az időpont meg az a tény, hogy terjesztésre csak 40 példány került, önmagáért beszél. A világháború után a szocialista államokban a strukturalizmus egy időre kiszorult a tudomány porondjáról, az ilyen szemléletű müvek a polgári nyelvtudomány jellegzetes idealista termékeinek minősültek, s így elismerésre nem számíthattak. Az első reflexió 1953-ban Bárczi Gézának (Bevezetés a nyelvtudományba, 71. p.) egy bíráló megjegyzése. Bárczi a fonémaváltozásokat tárgyalva bírálja a strukturalizmus egyensúlyelméletét, és ezek helytelenségét Arany könyvéből vett példákkal mutatja ki. Arany művének kétségtelenül legsebezhetőbb pontjáról van szó. Magam úgy vélem, hogy az egyensúlyelméletnek magyarázati elvként való felhasználása nem feltétlenül helytelen, helytelen csupán annak abszolutizálása. Egyébként például az analógia működését a nyelvben, amelynek felfedezése már jóval a struktu-447
