Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
TRUBETZKOY NYELVELMÉLETE ÉS FONOLÓGIÁJA legesen diszjunkt ellentétben, és egyenletbe van állítva a tőle csak gradualitásban különböző, különben egyező fonémpárral. A másodlagos korrelációjú fonémpárok és a tetszőlegesen diszjunkt ellentétpárok graduálisan diverz viszonyát is a „=” jel jelöli. Az „egyenlet” tehát a sorszerűségek két tagjának elsődlegesen viszonos graduális viszonyát jelenti és jelöli az azonosság jelével, vagy a másodlagos korrelációjú diszjunkt ellentét párokat. A sorszerűségeknek szükségképpeni kölcsönös belső viszonyrendjét a rendszerben kereszteződésnek (Kreuzung) nevezi. A sorszerűségek tagjait - ellentét-elméletének megfelelően - párokba osztotta, aztán a kereszteződés fogalma alatt az elsődleges korrelativen és korrelációsán viszonyuló sorszerűségekre bontotta vissza, s megkapta a mássalhangzós fonémrendszernek a fonetikából is ismert helyes alapvázát „paralel sorokban”, azaz „láncokban”. A „paralel sor vagy lánc” fogalma itt megfelel a sorszerűségek viszonosságának. A fiktív ellentétláncok eltávolítása után Trubetzkoy eljutott a diverz fonémek sorszerűségeinek a fonetikából ismert rendszeréhez, illetve annak részleges alapvázához. A német nyelvnek ily módon felállított rendszere nem teljes és több pontban nem helyes. Hiánya: 1. egybeveti az alapfonémek sorszerűségeinek fonémjeit a másodlagos korrelációs sorszerűségek fonémjeivel; 2. csak részben felel meg a sorszerűségek szükségképpeni viszonyának; 3. a rendszer ezért nem zárt, hanem nyitott és nem teljes; 4. kívül álló fonémpárt a rendszer nem tűrhet (r—/); 5. még kevésbé egyedül álló tagot (h). Mindezért Trubetzkoy rendszere nem tranzitív minden irányban, vagyis a fonémek rendszertani helye nem megokolt, híján van a szükségképpeniségnek. * Trubetzkoy utolsónak tárgyalja az ellentéteknek a tagok viszonya szerinti felosztását. A fonémrendszer szerkezete (Struktur) az egydimenziós, többdimenziós, proporcionális és izolált ellentétek (Oppositionen) megoszlásától függ, ezért az ellentét két tagjának viszonya (Beziehung) a fonémállomány (Phoneminventar) szerkezetének szempontjából mellékes; viszont nagy jelentősége van a fonémrendszer funkciójában. Az ellentéti tagok vonatkozásának szerinte három faja van: 1. Aprivatív ellentét: az egyik tagot a jegy jelenléte, a másikat annak hiánya jellemzi. Pl. zöngés—zöngétlen, orrhangú-nem—orrhangú, ajakhangú—nem-ajakhangú (d-t) stb. Az egyik tag a jegy hordozója, a másik a jegy nélküli. Trubetzkoy szerint a fonológiának rendkívül fontos ellentéte ez. 2. A graduális ellentét: a tagokat ugyanazon ellentét foka (Grad) vagy fokozata (Abstufung) jellemzi. Ilyen pl. a magánhangzók nyílásfoka (Öffnungsgrad), pl. a német u-o, ii—ö, i-e vagy a hangmagasságnak (Tonhöhe) foka; szélső (legkisebb, illetőleg legnagyobb foka szerint) és közbülső tagja van. Aránylag ritka és a privatívnál csekélyebb jelentőségű vonatkozás. 3. Az ekvipollens ellentét: a két tag logikailag egyenjogú (gleichberechtigt), azaz nem lehet felfogni sem mint egy sajátságnak két fokát, sem mint egy sajátságnak állítását és tagadását. Példája a német p-t, f-k stb. Minden rendszernek leggyakoribb ellentéte. A fonológiai rendszer összefüggéséből és funkciójából kiragadott és elszigetelten szemlélt ellentét mindig ekvipollens és egyben graduális; pl. a zöngés és zöngétlen réshang. Fonetikailag a német réshang tökéletesen sohasem zöngés vagy zöngétlen, e tulajdonsága csak 299
