Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
ARANY A. LÁSZLÓ meket ismer meg. A nép nemcsak nem utasítja el magától ezeket az elemeket, hanem átveszi és a maga csodálatos teremtő erejével úgy használja fel művészileg, hogy a maga nemzeti népművészetének alapvető sajátos lényegét általuk nem bontja meg. Az ilyen néprajzi területről származó rendkívül gazdag, változatos népdalanyag számára aztán természetesen nem felel meg a szokásos egy mintára kidolgozott előadási mód, amellyel a magyar népdal előadásaiban általában találkozunk. Ha egy kissé elgondolkozunk, hamarosan megtaláljuk ennek a hiányosságnak az okát. A klasszikus művészet nagy műveinek híres előadói a művész eredeti elgondolásának tökéletes visszaadását azzal érik el, hogy ismerik a teremtő művész életét, környezetét, művészi teremtésének időszakait, a művész lelkiállapotát, indítékait stb. Az így felkészült előadóművész meg tudja közelíteni a mester művészi elgondolását. Vajon a magyar nép lelke, életkörülményei nem éppen olyan megismerést igénylő, nem éppen olyan bonyolult jelenségek, mint a klasszikus teremtő művészeké? És vajon a magyar népdal előadói ismerik-e annyira a magyar nép életét és lelkét, mint a magas művészet előadói a maguk művészeit? Szentelnek-e annyi figyelmet a magyar népdalelőadásához szükséges előkészületre, mintha valamely nagynevű szerző művét szándékoznának előadni? Sajnos ebben a tekintetben előadóinkban és karmestereinkben vannak hiányok: nem ismerik a magyar népet, sőt énekelni is alig hallották. Az ilyen művész vagy karmester aztán — nem ismerve a magyar nép változatos életkörülményeit - egységes előadási módba szorít minden magyar népdalt. Mert a kotta, amelyből ő a dalt ismeri, éppoly tökéletlen eszköz a lélek kifejezésére, mint a nyomtatott betű. A kotta csak a vázat adja. Az eredeti alkatnak megfelelő lelket, erőt, tüzet az előadók vagy a karmester viszi bele az előadásba. Ezért kell nekik e művek életkörülményeit ismerniük. Ezekre a megjegyzésekre azért van szükség, hogy biztosítsuk a magyar népdal további térhódítását. Á magyar népdal előadásmódjának megmerevedése egy formában kétségtelen jelekben mutatkozik. Ezért kell jóindulatúan és tárgyilagosan figyelmeztetni az előadás művelőit a bajra, mert különben a népdalelőadás nem fogja vonzani a hallgatóságot. A magyar ősműveltségnek egyik legérintetlenebb állapotban megőrzött területe nem nagy távolságban fekszik tőlünk. Előadóművészeink tehát könnyen megismerhetik közvetlen szemléletből ennek a népnek sajátos életét, lelkét és népművészetét. Ezen a területen az idén eddig húsz népballadát sikerült összegyűjtenem. Ezek Németh István László véleménye szerint is az egész magyar néprajzi terület zeneileg legértékesebb alkotásai közül valók. Ahol még ilyen értékek találhatók, az a nép és annak népművészete kétségtelenül megérdemli a figyelmet, és a nép nevelői bizonyára kötelességüknek fogják érezni, hogy ezt a figyelmet rá is fordítsák. 3. Mikor történelmi múltunk folyamán veszélyben volt a magyar történelmi folytonosság, a vezető réteg a magyar népi értékekhez, főképpen a magyar nyelvhez menekült, hogy mentse a jövőt. De a magyar népviselet is elvégezte történelmi mentő feladatát. A XVIII. század végén II. József elnémetesítő törekvései ellen a magyar viselettel tüntettek. A Bach-rendszer ellen tüntető úri rend is magyar ruhát viselt. A nyelv egymagában nem b'zonyult elég erős nemzetmegtartó hagyománynak. Láthattuk, hogy a világháború után a csak nyelvükben megmagyarosodott idegen elemek milyen tömegesen pártoltak el. (Az 1938-ban az idegen nyelvű intézetekből a magyar gimnáziumba átlépett diákok még ma is többnyire hibásan be262
