Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
A KÉTNYELVŰSÉG JELENSÉGEINEK PSZICHOLÓGIAI ALAPJAI gelyét képezik (eközben azonban kellőképpen mutat rá a szónak-szóalaknak meghatározó voltára a nyelvi folyamatokban). A törvényszerűségek elvont megfogalmazása, az alaklélektan motiváló hatásának hangsúlyozása a prágai strukturális nyelvészetre s a konkrét anyag utalásszerűsége más elemekkel együtt mind a Prágai Nyelvészkor felfogásával összhangban a teória bizonyos elsődlegességét jelenti, amely a modern tudományosságnak megfelelően nem csupán a tapasztalati tények absztrakciójaként áll össze. A transzfenomenális nyelv tétele pedig egyber glosszematikai s a generatív nyelvszemléletnek és a generatív fonológiának a koncepcióját elővételczi. Mindezek folytán a tanulmány a szerző többi - s főleg fonológiai - c olgozataival együtt a lazicziusi vonulattal rokon, azaz érvényesül benne a kortárs nyelvtudománynak a Prágai Kör által képviselt „kontextusa”. Akifejtettek, amint a szerző megjegyzi (lásd a 20. oldalon) a kétnyelvűség sokarcúságáról és összetettségéről tanúskodnak. Lanstyák István a kétnyelvűség kérdéskörének áttekintésében (Töprengések a szlovákiai magyarok kétnyelvűségéről. Irodalmi Szemle, 1990. 4. sz. 394-401) e vonatkozásban helyesen állapítja meg, hogy a kétnyelvűséget típusai szerint kell vizsgálni (396-399), tehát mondjuk így: aszimmetriáival együtt, s érinti a hagyomány feltárásának szükségességét (398). Azzal a kérdéssel kapcsolatban, vajon a pusztán „nyelvismeretnek” minősülő nyelvtudás és a szociológiailag körülhatárolt kétnyelvűség közt megvonható-e a válaszvonal, azt kell mondanunk, hogy ha az előbbit funkcionálisan és „konnotációival” együtt (tehát a nyelvet nem csupán mint „nyelvet”) fogjuk fel, a kétnyelvűség ismérveinek mindenképpen eleget tesz; annak egyik típusa mint a kutató többnyelvűsége, a fordító kétnyelvűsége s mások. Ami a hagyományok jelentőségét illeti, tudjuk, hogy főképpen a humán tudományok egyes szakterületei valamely világnyelvhez kötődnek (a műszaki tudományokat és a természettudományokat ma szinte kizárólagosan az argói fedi le). S csak egyetérthetünk ilyen értelemben Brogyányi Bélával, aki Tanulmányok a magyar-szlovák összevető nyelvvizsgálat köréből című kötetünk (Z konfrontácie madarčiny a slovenčiny. Sima, F. [szerk.]: Bratislava, Slovenské pedagogické nakladateľstvo, 1977) recenziójában számon kéri a német nyelvű rezümét, mivel: „a német mint a tudomány nyelve (Wissenschaftssprache) jelentős szerepet töltött be a finnugor nyelvtudomány keletkezésénél, s ma is biztosítja a finnugor nyelvészek közti kapcsolatot” (Finnisch-Ugrische Mitteilungen, 8. évf. [1984] 151-160, 152; a fenti kötetnek csak angol, orosz és magyar rezüméje van). A felsoroltakból következik tehát, hogy a tárgykörrel való foglalatoskodás feltételezi a stilisztikai függőségek tisztázását. A szövegtípus szerinti elemzés nem más, mint a funkcionális stílusok vonatkozási hátterének a bevonása a vizsgálatokba (szövegtípus = funkcionális stílus vagy annak valamely változata, műfaja), megint csak Arany A. László meglátásának és módszerének igazolásaként, aki a kétnyelvűség jellemzésében a: aktualizálás (foregrounding) stilisztikai fogalmából indul ki, s kellőképpen mutat rá a funkcionális-stilisztikai differenciáltságra. Végül a kérdéskörrel kapcsolatos értékítéletként hivatkozhatunk L. r/esnicre-nak, a függőségi grammatika megalapítójának vélekedésére: „Timeo hominem unius linguae.” S ezt felfoghatjuk társadalmi és antropológiai dimenziójában, de közvetlenül a nyelvészre vonatkozólag is oly formán, hogy a nyelvről egy nyelven belül tulajdonképpen semmit sem lehet mondani, ahogy azt a kétnyelvűség-kutatással közvetlenül és természetszerűleg társuló egyetemes nyelvelmélet, az összehasonlító és az összevető nyelvvizsgálat, a nyelvtipológia, valamint a fordításelmélet s az alkalmazott nyelvészet ágazatai, a nyelvoktatás és tolmácsképzés kézzelfoghatóan bizonyítja. 231
