Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
A KÉTNYELVŰSÉG JELENSÉGEINEK PSZICHOLÓGIAI ALAPJAI A más nyelvűekkel gyakran érintkező nyelvközösség, amely esetleg idegen kulturális szférába is tartozik, szert tehet az adott készségre, s az annál erősebb, minél kiterjedtebb a kétnyelvűség, mindkét nyelv normájának ismerete. Az így meghatározott készség bizonyos lehetőség iránti késztetést jelent, s e lehetőség másokkal szemben - realizálódhat. Az ily módon pártolt s rendszert képező lehetőségek időben változhatnak, bizonyos fejlődést mutathatnak.1'’ Igaz viszont az is, hogy a nyelvi rendszer csak egészben változhat, fejlődhet. Más szóval az egyetemes transzfenomenális lehetőségrendszer valamely részrendszerváltozása ugyanannak az általános rendszernek egy másik részrendszerét hozza létre. A kétnyelvűség strukturális és rendszerszintű következményei természetük szerint a történeti fonológia tárgykörébe tartoznak. Jakobson alapvető dolgozata, bár csak közvetve, mégis elvi álláspontot képvisel e kérdésben.16 17 A dolgozattal kapcsolatban megjegyezhetjük, hogy bevezetésében a rész-egész viszony tömör vázlatát nyújtja, miközben fogalomrendszerében B. K. Koffka alaklélektanára hivatkozik. A történeti fonológia a fonológiai rendszerben beálló változást tekintve három értékszempont szerint igazodik: 1. megszűnt-e valamelyik fonológiai oppoz.ció; 2. létrejöttek-e új oppozíciók; s végül -3. vajon az egészében véve változatlan fonológiai állagon belül nem eszközlődtek-e bizonyos strukturális átrendeződések, vagyis nem változott-e valamely oppozíció helye, változást mutatnak-e a kölcsönös függőségek és a megkülönböztető sajátságok. Ezek a változások így nem a fonológiai tár, hanem a funkcionális terheltség változásai. Új fonológiai érték kialakulásánál egyebek közt arról van szó, bővül-e egy további tag által a meglevő korreláció, vagy új korreláció keletkezik. Az idézettek a kétnyelvűség jelenségeire is teljes mértékben érvényesek. Jakobson számos példát hoz fel a stilisztikai variáns fonologizálódására (lásd az expresszív mássalhangzók-gemináták fonologizálódását a latinban). Többször utaltunk az előbbiekben az aktualizálódás vitathatatlan szerepére, tehát az idegen szavak érzelmi telítettségére lélektani vonatkozásban, Jakobson úgyszintén említi az expresszív kifejezések és a kétnyelvűség fonológiai jelenségeinek a rokonságát. Az idegen elemek fonologizálódását az expresszívak fonologizálódásához hasonlónak, eléggé gyakorinak s figyelemre méltónak mondja. Az átvett szavakban ugyanis az alaki pregnánsság következtében a fonémák részint a befogadó nyelv fonématárához hasonulnak, részint pedig megőrzik idegen arculatukat. Az idegen fonémákból álló szavakat sokáig érezzük idegennek, s egy bizonyos stílusrétegbe tartozónak, míg később általában befogadást nyernek (elveszítik aktualizált jellegüket), s a nyelv egy új, idegennek már nem minősülő fonémával ekképpen gazdagabbá válhat. Jakobson példaként hozza fel az / fonologizálódását az oroszban, s ilyen természetű jelenségnek tarthatjuk a szlovák g fonéma fonologizálódását. Magunkévá téve a jakobsoni álláspontot, hivatkozhatunk arra, hogy az idegen hatás - s így a kétnyelvűség hatása is - nemcsak a fonématár változását, hanem a meglevő fonémák funkcionális terheltségének változását is magával vonhatja. A kétnyelvűség következtében a fonémák valamely csoportja asszimilálódhat (a folyamat megvan eg} nyelven belül is), s új korrelációt hozhat létre, olyat, amely már kifejezetten idegen hatásról vall. Ilyen jellegű 16 Trubetzkoy, N. S.: Die phonologischen Systeme. TCLP, ÍV, 1931, 96.; Rostohar: i. m. 92. 17 Jakobson: i. m. 247. 227
