Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
A KÉTNYELVŰSÉG JELENSÉGEINEK PSZICHOLÓGIAI ALAPJAI elemi megjelenésének alapvető lélektani tényezője. A bilingvális természetű elem erősen nyomatékosuló szembeállítás, a legerősebb hatást kiváltó alakzat. Az icjegen elemek ennek folytán különösképpen nyomatékos értékre tesznek szert. Feltételeit pedig a jelenség kezdeti szakaszában, amint utaltunk rá, mindenkor az egyén fölötti társadalmi és kulturális körülményekben kell keresnünk (két nyelv normájának tökéletes vagy részleges ismerete). Ezáltal tételezzük a kétnyelvűség elemeinek sajátos stilisztikai természetű és emocionális pozícióját. A szavaknak mint a nyilatkozatok, kijelentések alapvető egységeinek a státusát pszichikai folyamatok biztosítják; a szavak mint tagolt egységek csupán a komplex s állományában szervezett tudatállapot változó szimbólumai. A belső összefüggések azonban eltolódhatnak, egyes részelemek eltűnnek, mások helyükbe léphetnek. Az új elemeknek és függőségeknek ugyan egyedi eredetük van, de az a közösség társadalmi függőségének egységességéből következik. Lényegében tehát erre vezethető vissza, s ennek fejlődése révén változik. Társadalomlélektani tényekre hivatkozva érthetővé válik az is, miért tételezték ez újgrammatikusok a hangtörvények kivétel nélküli és közvetlen érvényességét." Az egész-jelleg értelmében, lélektanilag és nyelvileg meghatározott egységessége folytán tekintjük a szót a kétnyelvűség eredendő hordozójának. Mivel az idegen szavak átvétele csak a nyelv szókészletét érinti, a struktúrák önmagukban változatlanok maradhatnak. Tudniillik a lexikai jelenségek e fajtája valamely nyelvi stílus sajátosságához tartozik, a szaknyelvi, esztétikai vagy más stílusnak aktualizáló eszköze. De miután idővel elveszítik kiemelő jellegüket, s rendszerint a köznyelvi, közlő stílus elemévé válnak, egészükre és részelemeik tagoltságára vonatkozólag egyaránt érződni kezd ellentett voltuk szemben a befogadó nyelvegységeivel és elemeivel. Az átvett lexikai egység kezdetben a nyelvi tudat hátterén kirajzolódó komplex, kevésbé tagolt és egységes alakzat. Később azonban összetevői is kiegyénülnek, s ezeket a befogadó nyelv azonos szintű (hangtani, alaktani) strukturális jelenségeihez viszonyítva ellentétként értékeljük. Amennyiben a nyelvi tudat már megkülönbözteti az idegen szóalakokban ismétlődő egyazon fajtájú részelemeket, összetevőket, az összefüggések állandósulnak, s a nyelvérzék gyarapodik egy új elemmel. Igaz, a nyelv eredeti struktúrája a fejlődést jelentő gyarapodáson úrrá lesz. De a strukturális egészre vonatkozó tételünkből következik, hogy amennyiben változik valamely elem, változik a rendszer is, a struktúra egésze, amelyben mind a részelemek kölcsönös viszonya, mind az egészhez fűződésük átalakul. Kissé statikusan fogalmazva meg ugyanezt, azt mondhatjuk, hogy a keletkező nyelvi struktúra a nyelvben valamennyi lehetséges kifejező eszköz transzfenomenális tartományának részegysége (lásd Cyževs'kyj: TCLP, IV). Egy nyelv struktúráinak készlete ily módon gyarapodik vagy redukálódhat, s a két nyelv szerkezetéből a struktúra fejlődési fokaként új minőségű szerkezet jöhet létre. A kulturális vagy hatalmi helyzetből kifolyólag domináns struktúra hatására a régi struktúra egy új, bár az eredetitől nem túlságosan eltérő struktúrává válik (s ez ellen nem vethető fel, hogy a struktúrák nem vegyülhetnek, mivel ilyen érvek strukturális szempontból kizártak). 11 11 Az idegen elemek terjedésének társadalmi függőségét Oberpfalcer is elismeri. - Az eredetiben így van: i. m. 394., 353., 363. 225
