Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
A KÉTNYELVŰSÉG JELENSÉGEINEK PSZICHOLÓGIAI ALAPJAI A modern nyelvészetben és legfejlettebb ágazatában, a fonológiában érvényesül napjainkban a leginkább a nyelvi összetevők strukturáltságának elve, obiigát jellegük, továbbá a strukturált szisztémákban ható rendszerkényszer.* Mindez pedig a pszichologizmusnak olyan kitételét, miszerint a nyelv semmilyen rendszerszerűséget nem mutat, s egyedi hangtani képzetekből áll, meghaladottá teszi. A strukturális felfogás funkcionális értéke a nyelvészek zömét új, az adott elvekből következő munkamódszerek elfogadására késztette. De a naturalisztikus, valamint a hagyományos és egyszerűsítő pszichológiai felfogás maradványai a nyelvi szerkezetek állandóságát és változatlanságát valló nézetekben még napjainkban is felmerülnek. Elsősorban arra kell utalnunk, mely szerint valamennyi úgynevezett nyelven kívüli mozzanatot (ami a pozitivista szemlélet maradványa) a nyelvi struktúrák változásának, tehát a kétnyelvűség jelenségeinek magyarázatából is a szerkezetváltás okaként ki kell iktatni. A pszichológia berkeiben már korábban gyökeret vert a genetikai, s újabban tért hódít a társadalmi függőség gondolata. A modern nyelvészetnek mint humán tudománynak mivoltát hangsúlyozva el kell fogadnunk olyan eszmei indoklás lehetőségét, amilyet az úgyszintén humán és szellemi tudományként felfogott pszichológia nyújthat. A kortárs pszichológia a jelenségeknek magasabb egészbe tartozását, továbbá egyén fölötti, társadalmi meghatározottságukat hangsúlyozza. A tételhez igazodunk a humán és szellemi tájoltságú nyelvtudományban is. S amint tudjuk, már az újgrammatikusok hasonló, a nyelvi jelenségek egész jellegű értékelését kezdeményezték, amikor a hangtörvények bontását idegen vagy kölcsönösen elegyedő elemeknek a jelenlétére, esetleg nyelvjárási hatásra vezették vissza, észlelve, hogy a hangtörvények és szabályaik vegyes etnikumú területeken összetettebbek, illetve jellegük kevésbé közvetlen (lásd a latin hangtan összetettségét). A tárgykör vizsgálatában érvényesítendő törvényszerűségek az egész-jelleg régóta érződőjelentőségét elsőként kiaknázó strukturális pszichológiában megfogalmazottakkal azonosak. Nyelvészeti alkalmazásuk tette lehetővé a modern strukturális nyelvészet s ezen belül főképpen a fonológia által képviselt fejlődést. S ilyen összefüggésében magától értetődőnek vehetjük, hogy a nyelvtudományban általában elfogadott törvényszerűség érvényességét egyik behatárolt kérdéskörére, a kétnyelvűség vizsgálatára is kiterjesztjük. A strukturális pszichológia alaptételei az egészre, annak belső tagoltságára és a részek korrespondenciáira vonatkoznak. Tudjuk, miszerint az egész több, mint a részek összege, sui generis sajátosságú, a részekből nem következő tulajdonságai vannak, valamint jellemző rá a jelenség szintjén és funkcionálisan kimutatható dominancia. A rész és egész viszonya tetszőlegesen nem változtatható meg. Az egész mindig körülhatárolt, meghatározott, s egy meglevő és állandó függőségű sokféleséget mutat, hasonlóan az élő szervezethez. Az egészjelleg lélektani-szellemi valóságunk, s nem csak lélektani jelenvalóságunk, a közvetlen átélés, hanem a készség jellegű, vagyis strukturált pszichikának egyaránt jellemzője. Élményeink mind egész-természetűek, s alá-, valamint fölérendeltségi viszonyban állnak. Mint részegységek mindenkor nagyobb egésszel függnek össze, ezáltal ágyazódva be az aktuális és összegező tudati mezőbe, mely révén az örökletesen is meghatározott személyiség transzfenomenális egészének elemei. Sőt, ezen felül az egyén fölötti, társadalmi és kulturális függőségekbe illeszkednek. A szóban forgó egész jellegű struktúrák vagy tagoltak (alakzatok), 8 8 Kratina: i. ni. 55. 223
